DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A Red Bull elárulta, mitől félt legjobban a szezon előtt

A Milton Keynes-i alakulat két győzelemmel és konstruktőri második hellyel zárta 2016-ot, ennek fényében pedig igencsak meglepő, mi volt a legnagyobb félelmük kilenc hónappal ezelőtt.

Bár a Red Bull motorpartnere, a Renault nehézségekkel küzdött, a hibrid éra elején mégis úgy tűnt, hogy a gárda elkapta a fonalat, hiszen három győzelmet szereztek 2014-ben, és a konstruktőrök között is sikerült ezüstérmesként zárniuk. Ezt hatalmas visszaesés követte 2015-ben, hiszen mindössze a negyedik helyen zártak, amely 2008 óta a legrosszabb eredményük volt, ezért joggal félhettek attól, hogy a tendencia tovább folytatódik, és még lejjebb csúsznak az erősorrendben. Ahogyan azt az idei évad 21 futama bebizonyította, ennek ellenkezője történt, és ismét másodikak lettek a Mercedes mögött, Max Verstappen és Daniel Ricciardo réén pedig egy-egy győzelmet is felírhattak dicsőséglistájukra.



Mindebben nagy segítségükre volt a motorteljesítmény terén előrelépő Renault-nak is, ám a tavalyi, bizonytalan holtszezonban bizony alább kellett adni elvárások terén Milton Keynes-ben. „Ez az év nagyszerű volt a csapat számára” – idézte az Autosport a Red Bull csapatfőnökét, Christian Hornert. „Szezon előtt azonban nagyon alacsonyak voltak az elvárásaink, még az is kihívásnak tűnt, hogy ott legyünk az első öt konstruktőr között. Így az, hogy második helyen zártunk a csapatok, és harmadik pozícióban a pilóták pontversenyében, hogy két győzelmet és Monacóban pole-t szereztünk, 16 alkalommal végeztünk dobogón, és hogy Ricciardo 100%-os megbízhatósággal minden egyes versenyt be tudott fejezni, elképesztő fejlődés a 12 hónappal ezelőtti állapothoz képest.”

Az Autosport elemzése szerint a Red Bull Ausztrál Nagydíj hétvégéjén futott legjobb körideje (a „szuperidő”) 2,09 százalékkal maradt el a Mercedes leggyorsabbjától, amely ötödik helyre tette őket az erősorrendben a brackley-iek, a Ferrari, a Williams és a Toro Rosso mögé. A szezonzárón viszont ugyanebben a mutatóban már csak 0,842% volt a lemaradásuk. A jövőre életbe lépő aerodinamikai szabályok, és a motorfejlesztés megkötésének feloldása alapján sokan azt jósolják, hogy a Red Bull dobbanthat majd, Horner viszont abban reménykedik, hogy az idén tanultakat 2017-ben is hasznosítani tudják majd. „Annak ellenére, hogy az új szabályok mindenki számára ismeretlenek lesznek, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk a mögöttünk hagyott szezon során, amit jövőre is fel tudunk használni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: