DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Wolff: Nico váratlan helyzetbe hozott minket

A Mercedes F1-es csapatának első embere sem sejthette a szezonzáró előtt, hogy világbajnok pilótájuk elhagyja őket, de egy pillanatig sem szállt szembe Nico Rosberg döntésével, hiszen tudja, hogy rengeteget köszönhet neki az istálló.

Rosberg azóta állandó tagja volt a stuttgarti márkának, hogy 2010-ben gyári csapatként beszálltak a Formula-1-be. Ő szerezte meg az első győzelmüket is 2012-ben Sanghajban, és Michael Schumacher elhomályosításával jelezte kivételes képességeit. Bár a következő három évben nem talált fogást Lewis Hamiltonon, nem adta fel a harcot és idén sikerült a maga javára fordítania a bajnoki csatát, hogy aztán pár nappal a címszerzést követően bejelentse váratlan visszavonulását.

Toto Wolff hosszú üzenetben köszönte meg a mindössze 31 évesen sarkon forduló német szolgálatait, akit annak ellenére is gond nélkül elenged, hogy éppen idén kötött vele szerződést újabb két szezonra.

„Bátor döntés volt ez Nicótól, ami igazolja karakterének erősségét. Azt választotta, hogy karrierjének csúcsán, világbajnokként távozik, miután beteljesítette gyerekkori álmát. Józan ítélőképességét ismerve pedig én azonnal elfogadtam a döntését, amint közölte azt velem” - nyilatkozta Wolff.

wolff-rosberg



„Nehéz néhány szóval jellemezni valakinek a személyiségét, Nico azonban a természetes tehetség és a harcos ösztön különös elegyével rendelkezik, és ez juttatta el oda, ahol ma áll. A karrierje során az emberek azt gondolták, hogy kikövezett útja van a sikerek felé, csupán amiatt, mert az apja világbajnok volt. Valójában azonban ez csak még jobban megnehezítette a dolgát, hiszen az elvárások súlyával a vállán kellett küzdenie.”

„A Mercedesnél Nico könyörtelen vetélytárssá vált, inspiráló módon tudott felállni a nehéz időszakok után, és kivívta a sport tiszteletét a szívóssága, a küzdeni akarása és a nyomás alatti teljesítménye által. 2010-től folyamatosan pozitív energiát áramoltatott a csapatba, ami által közösen válhattunk egyre erősebbé. Egyszerűen csak annyit mondunk, hogy köszönjük ezt az elképesztő hozzájárulást, amit a sport két nagysága, Michael és Lewis oldalán nyújtott nekünk.”

„A csapat számára ez most váratlan, de izgalmas helyzetet teremtett. A technikai szabályok terén új korszakba lépünk, és az előttünk álló szezonra felszabadult egy Mercedes-ülés. Kihasználjuk a szükséges időt a lehetőségeink áttekintésére, hogy a helyes utat válasszuk a jövőt illetően.”

Hamilton jövő évi csapattársának kiléte tehát továbbra sem tisztázódott, noha a legkézenfekvőbb választást Pascal Wehrlein jelentené, aki a Mercedes saját nevelése, és aki számára mostanáig nem talált előrelépési lehetőséget az istálló a Manortól.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: