DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Akik bajnokként búcsúztak az F1-től

Nem Nico Rosberg az egyetlen, aki világbajnoki évét követően már nem tért vissza a Formula-1-es mezőnybe. Most ötödször történt ilyen a sport 67 éve során, és nem is mindig szánt szándékkal...

1958 - Mike Hawthorn

A Formula-1 történetének első igazán megdöbbentő visszavonulása az első brit világbajnok nevéhez fűződik. Hawthorn 29 éves volt, amikor 1958-ban a Ferrari versenyzőjeként tudott felérni a csúcsra, méghozzá kiegyensúlyozott teljesítményével, hiszen csupán egyszer nyert a szezon során Stirling Moss négy és Tony Brooks három sikerével szemben. Ezzel viszont befejezettnek tekintette élete ezen szakaszát és nyugodt családi életet tervezett angliai otthonában. Egészségi állapota miatt egyébként sem biztos, hogy folytatni tudta volna karrierjét, hiszen egyik veséjét már korábban elveszítette, és az orvosok szerint már csak néhány éve maradt hátra.

Ám élete a vártnál is jóval hamarabb véget ért: 1959 januárjában halálos kimenetelű balesetet szenvedett Jaguarjával, miközben éppen az F1-es csapatfőnök Rob Walkerrel bocsátkozott közúti versenyzésbe London felé autózva.

Életkor a távozáskor: 29 év

Az 1959-es szezon során egyetlen világbajnok sem volt a mezőnyben.

hawthorn 



1970 - Jochen Rindt

A legkülönösebb, és a listából kicsit ki is lógó eset az osztráké, aki nem visszavonulása, hanem halálos versenybalesete révén búcsúzott a mezőnyből, ráadásul 1970-ben már világbajnokká válását sem élhette meg, hiszen csak hetekkel a monzai tragédia után vált világossá, hogy Jacky Ickx és Clay Regazzoni sem tudják már őt beérni a pontversenyben. Rindt még csak 28 éves volt, és bajnokként minden bizonnyal a Lotusszal folytatta volna a pályafutását, erre azonban már nem kerülhetett sor.

Az 1971-es szezonnyitón négy világbajnok volt a mezőnyben: Jackie Stewart, Denny Hulme, John Surtees és Graham Hill.

Életkor a távozáskor: 28 év

rindt 

1973 - Jackie Stewart

A biztonság élharcosaként elhíresült skótnak nyomós érve volt a távozásra, az F1-es versenyzést ugyanis olyannyira veszélyesnek tartotta, hogy egy bizonyos pont után már nem akarta kockára tenni az életét, a mezőny többsége pedig nem volt fogékony a védelem növelésére tett javaslataira. Stewart már az 1973-as szezon elején eldöntötte, hogy az lesz az utolsó éve, végül pedig harmadik bajnoki címét is megszerezte. Aztán amikor csapattársa, Francois Cevert meghalt a szezonzárón Watkins Glenben, a skót úgy döntött, nem kísérti tovább a sorsot, és tervezett utolsó futamán már nem is állt rajthoz.

Életkor a távozáskor: 34 év

Az 1974-es szezonnyitón három világbajnok volt a mezőnyben: Denny Hulme, Graham Hill és Emerson Fittipaldi

stewart 

1993 - Alain Prost

A Professzor már az 1993-as szezonnak is egy év kihagyással vágott neki, miután a Ferrari ’91-ben menesztette őt, és állítólag komoly összeget fizetett neki, hogy a következő idényben ne versenyezzen semelyik riválisnál. Ám amint tehette, a Williams ajánlatát elfogadva visszatért, a csúcson lévő csapattal pedig különösebb nehézségek nélkül be is húzta negyedik bajnoki címét. Maradni azonban így sem tudott: a csapat eltökélt volt Ayrton Senna megszerzését illetően, akivel Prostnak esze ágában sem volt ismét házon belül megküzdeni, így bejelentette visszavonulását.

Életkor a távozáskor: 38

Az 1994-es szezonnyitón csak egy világbajnok volt a mezőnyben Senna képében, a brazil halálát követően pedig több futam is bajnok jelenléte nélkül zajlott.

prost 

2016 - Nico Rosberg

Tizenegy szezonon át tartó F1-es karrierjét a csúcson fejezte be, miután 2016 őszén előre eltervezte, hogy ha sikerül bebiztosítania első bajnoki címét, a célja elérésével már nem is próbálkozik tovább. Bejelentése az egész sportvilágot meglepetésként érte, de Rosberg olyan versenyzőnek tartja magát, akinek egyszer is tökéletesen elég volt bizonyítania, hogy ő a Formula-1 legjobbja.

Életkor a távozáskor: 31 év

A 2017-es szezonnyitón négy világbajnok lesz a mezőnyben: Fernando Alonso, Kimi Raikkönen, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel.

rosberg1

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: