DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Így válnának következetesebbé a felügyelők

Az F1-es versenyhétvégéken dolgozó bírák munkáját gyakran éri az a kritika, hogy hasonló helyzeteket egyszer így, egyszer úgy ítélnek meg – ezt szeretnék kiküszöbölni a jövőben a stewardok.

Az elmúlt néhány évben nem egyszer kerültek a kritikák kereszttüzébe a versenyfelügyelők az egyes Formula-1-es nagydíjak után, amiért következetlen ítéleteket hoztak bizonyos ügyekben, s a pilóták is joggal érezhették úgy néha, hogy hasonló helyzeteket máshogy szankcionálnak egyik hétvégén, mint a másikon. Kedden az FIA bécsi ülésén a stewardok is egyetértettek abban, hogy ilyen szempontból fejlődniük kell, s véleményük szerint javítana a helyzeten, ha rendszeresen kielemeznék a felügyelők korábbi döntéseit.

„Rengeteg szabályon végigmentünk, és megnéztük, hogyan tudnánk az FIA-val együttműködve letisztázni a szabályok szövegezését, hogy gyorsabban hozhassunk döntéseket” – nyilatkozta Garry Connelly, a felügyelők elnöke a Motorsport.com szakoldalnak. „Sokat beszéltünk arról, hogyan tudnánk következetesebbek lenni. Úgy gondoljuk, mindenképp több találkozóra és a korábbi döntések áttekintésére lenne szükség, hogy megértsük, hogy egyes felügyelői bizottságok hogyan kezelnek egy-egy adott helyzetet, különösen azokban az esetekben, amelyek szubjektív megítélést igényelnek, mint például az, hogy veszélyes volt-e egy-egy manőver. Ez egy elég szubjektív ügy.”

Connelly szerint átvehetnék azt, a német motorsport szövetségben már működő gyakorlatot, hogy videokonferenciák segítségével vitassák meg a felügyelők az egyes vitásabb eseteket. „Úgy gondoltuk, jó lenne minden harmadik-negyedik verseny után sort keríteni ilyesmire” – fogalmazott.

f1-mexiko-start-2016-dppi



A felügyelők szempontjából talán legkritikusabb Mexikói Nagydíjon, amely után még Charlie Whitingnak is magyaráznia kellett a döntéseket, az egyik legfőbb problémát a kanyarok levágása jelentette. Connelly szerint a legjobb megoldás az lenne, ha természetes lassító akadályokat építenének ezekre a helyekre – hasonlót, mint amit az első monzai sikán után már évek óta láthatunk a gyakorlatban is.

„Jelenleg talán 11-12 olyan kanyar van a naptárban, amelyet egyértelműen le lehet vágni. Vannak megoldások, amelyekkel ki lehet küszöbölni ezeket a problémákat, mint például az, amit a monzai 1-es kanyarban is alkalmazunk, ahol eleve lassabban tudsz visszatérni a pályára. Jóval egyszerűbb a felügyelők dolga, ha már eleve a pályán büntetéssel jár a hiba. Emellett a szabály azt is kimondja, hogy egy pilóta csak akkor térhet vissza a pályára, ha azt biztonságosan és tartós előny szerzése nélkül tudja megtenni. Ez utóbbi megint elég szubjektív. 500 métert jelent, a következő kanyarig tartó távolságot, néhány kört vagy a teljes versenyt? Ez a szubjektív tényező azonnal kikerülne az egyenletből, ha úgy alakítanánk át a pályákat, hogy azonnal hátrányba kerül a pilóta, aki levágta azt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: