DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Kimi: Semmi sem történt a mercisek között

Kimi Raikkönent faggatták ki a riporterek a 2016-os F1-es szezonzáró eseményeiről, és arról, hogy mit gondol Lewis Hamilton és Nico Rosberg között történt esetről.

Igaz, a 2007-es világbajnok nem páholyból figyelhette a két világbajnoki aspiráns küzdelmét, utólag mégis azt gondolja, hogy nem történt szabálytalanság Hamilton részéről csapattársával szemben. Több pilóta is állást foglalt már az ügyben, például Sebastian Vettel vagy Carlos Sainz, akik eltérően vélekedtek az esetről.

Raikkönent először Rosberg bajnoki címéről kérdezték: „Több pontot szerzett, tehát nem is értem, miért ne érdemelte volna meg. Ugyanaz az autójuk, Lewisnak és neki is, és a csúcson is maradt, tiszta játékot játszottak mindketten, és ő volt a jobb idén. Ez ilyen egyszerű.”

 raikkonen-abu-dhabi-boksz-2016



A Ferrari pilótája így kezdte a Mercedes versenyzői közötti eset értékelését: „Nyilván, ez nem az én dolgom, és nem is változtatna semmin a véleményem. Nem tudom, mi lett volna, ha mindent beleadnak, de ez az ő dolguk.”

A finn szerint semmi szabályba ütköző dolog nem történt: „A versenyzés ilyen. Nem befolyásolták végül az események a végeredményt. Az végül egy kicsit sem változott. Ez a versenyzés része, de ha olyanná vált volna a dolog, a versenybírók is biztosan beavatkoznak. De, amint láttam, semmi nem történt, nem volt incidens kettejük között.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: