DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Egy nagydíj kikerült az előzetes versenynaptárból

Jövőre sem rendezik meg a Német Nagydíjat, és négy F1-es versenyhétvége időpontja, köztük a magyaré is változik 2017-ben nem hivatalos sajtóhírek szerint.

Ugyanaz okozza a Német Nagydíj vesztét, mint 2015-ben, amikor szintén nem volt futam a Mercedes és a mezőny két sztárpilótájának hazájában: az évekkel korábban, két rendezővel megkötött szerződés értelmében a Nürburgring következne, amely anyagi okok miatt nem tud nagydíjat tartani, a másik pálya, Hockenheim pedig nem akar egymást követő években házigazda lenni.



A motorsport.com beszámolója szerint az elmaradó futam miatt változik a Magyar Nagydíj dátuma is, a versenyt július 23. helyett 30-án – a németeknek szánt időpontban – tartják azért, hogy ne legyen túl hosszú a nyári szünet. A 20 futamosra csökkenő tervezetben három másik időpont módosul, Malajzia és Szingapúr helyet cserél, Mexikó pedig egy héttel előbbre kerül, így nem Brazíliával lesz szomszédos hétvégén, hanem az USA GP-vel, akárcsak idén.

A részletezett változások egyelőre csak sajtóértesülések, a Motorsport Világtanácsnak november 30-án jóvá kell hagynia őket.

 

A lehetséges 2017-es versenynaptár – csillaggal jelöljük a változásokat a korábbi verzióhoz képest:

március 26.

Ausztrál Nagydíj

Melbourne

április 9.

Kínai Nagydíj

Sanghaj

április 16.

Bahreini Nagydíj

Szahír

április 30.

Orosz Nagydíj

Szocsi

május 14.

Spanyol Nagydíj

Barcelona

május 28.

Monacói Nagydíj

Monte-Carlo

június 11.

Kanadai Nagydíj

Montreal

június 18.

Európa Nagydíj

Baku

július 2.

Osztrák Nagydíj

Spielberg

július 9.

Brit Nagydíj

Silverstone

július 30.*

Magyar Nagydíj

Mogyoród

augusztus 27.

Belga Nagydíj

Spa-Francorchamps

szeptember 3.

Olasz Nagydíj

Monza

szeptember 17.*

Szingapúri Nagydíj

Szingapúr

október 1.*

Malajziai Nagydíj

Sepang

október 8.

Japán Nagydíj

Suzuka

október 22.

USA Nagydíj

Austin

október 29.*

Mexikói Nagydíj

Mexikóváros

november 12.

Brazil Nagydíj

Sao Paolo

november 26.

Abu Dhabi Nagydíj

Abu Dhabi

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: