DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Podcast: Hamiltont tényleg nem érdekli a vb-cím?

Vezetőváltás a McLarennél, újabb pilótabejelentés és a nyakunkon lévő bajnoki finálé. Ezen a héten is bőven volt miről beszélnünk rádióműsorunk legújabb adásában, amit alább teljes egészében meghallgathattok.

Az Autósport és Formula Magazin pár hónapja már az éterben is hallható, köszönhetően a szegedi Tisza Rádió Plusz rádióállomással folytatott együttműködésünknek, amelynek stúdiójában minden héten átrágjuk az elmúlt napok történéseit az autóversenyzés világából.

Ezen a héten is számos témát boncolgathattunk, hiszen nem mindennapi fejlemények színezték a technikai sportok világát. Új vezér került a McLaren élére, ami nem fordul elő sokkal többször egy ember életében, mint mondjuk a Halley-üstökös felbukkanása. Beszéltünk arról is, ezek után mennyi esély van rá, hogy a közeljövőben egy Brawn és egy Brown irányítsák a Formula-1-et.

hamilton-rosberg



Szóba került a rejtélyes módon minden évben új szerződést kapó Marcus Ericsson esete, és kiveséztük, hogy milyen lelkiállapotban készülhet a szezonzáróra Lewis Hamilton és Nico Rosberg.

Végül kicsit kitekintettünk az elmúlt hétvége más eseményeire: a WEC bajnokságának végkimenetelére, Robert Kubica tesztjére és a Makaói Nagydíj felettébb különös történéseire is.

Az adás minden szerdán 17 órától hallható a Tisza Rádió Plusz online műsorán, emellett pedig a Formula.hu weboldalán is megjelenik podcast formájában.

Alább egy kattintás után már indul is friss műsorunk!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: