DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Főnöke reagált Gutierrez kifakadására

A Haas F1 Team mexikói versenyzője ingerülten vette tudomásul brazíliai kiesését, s a kamerák előtt még Günther Steinerrel is összetűzésbe került. Most a csapatfőnök is beszélt kettejük incidenséről.

Esteban Gutierrez az Abu Dhabiban rendezendő szezonzáró előtt egyelőre pont nélkül áll, s hiába lett volna esélye arra, hogy az interlagosi esőben megtörje balszerencsés sorozatát, egy elektronikai probléma megakadályozta ebben. Érthető, hogy ezek után a mexikói, akinek ráadásul nem is marad helye a Haasnál 2017-re, kissé ingerülten tért vissza a garázsba, ahol a felvételek tanúsága szerint még Günther Steinerrel is összetűzésbe került. A csapatvezető azonban saját elmondása szerint a pillanat hevének tudta be a történteket:

„Egyszerűen csak frusztrált volt, mivel remekül teljesített a versenyen, minden úgy alakult, ahogy szerette volna. Az elektronikai problémái miatt pozíciókat veszítettek, amiket visszahozott, de aztán újra gondjaink támadtak. Ráadásul jövőre nem is lesz ülése nálunk, ami szintén nem segít a helyzeten, ezért volt ennyire érzelmes” – magyarázta Steiner az Autosport.com hasábjain.

steiner-haas-dppi



„Amikor beszéltem vele, már rendben volt. Néha azt kell mondanunk, hogy álljon ki, mert nincs értelme, és szerintem egész jól tűrte ezt. Mondtam neki, hogy nyugodjon le, jöjjön be és majd megbeszéljük. Tiszteletben tartom, amit tett, hiszen mindannyian hajlamosak vagyunk érzelmi kitörésekre. Ha nem vagy érzelmes, akkor nincs helyed itt.”

Gutierrez így kommentálta utólag a jelenetet: „Egyszerűen csak rossz volt az időzítés. Utólag nevettünk is a dolgon, mert épp rosszkor jött oda hozzám. Senkire sem voltam mérges, természetesen a helyzet miatt voltam ingerült. Túl gyakoriak idén az ilyen szituációk számomra, különösen olyankor, amikor lenne lehetőségem jó eredményt elérni. Ez történt Brazíliában is, és ezt nehéz elfogadni. De továbblépek, és sosem adom fel. Ez új jellemerősítő próbatétel volt számomra.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: