DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Majdnem száz évet öregedett a Sauber csapatfőnöke

Felipe Nasr a Brazil Nagydíjon megszakította a Sauber ínséges sorozatát, és két pontot szerezve a Manor elé dobta csapatát a konstruktőrök versenyében - miközben főnöke lerágta körmeit a futam alatt.

A viharvert Brazil Nagydíj egy másik Felipéről, a szezon végén búcsúzó Massáról szólt, de versenyzését látva a Sauber pilótája is megérdemel egy szeletet a tortából. Nasr a futam záró szakaszáig ötödik helyen tartotta autóját, de végül a kilencedik pozíciót is úgy ünnepelte a csapatrádióban, mintha megnyerte volna hazai futamát. Interlagosban szerzett két pontja a csapat miatt volt különlegesen fontos: az egész évben a mezőny után futó Sauber így az előtt a Manor előtt áll a pontversenyben, akik Ausztria óta őrizték a 10. helyet a konstruktőrök között.



„Nagyon feszült verseny volt, hiszen soha nem lehetett tudni, hogy mi fog történni, és nem akartunk belekeveredni semmibe sem” - idézte Monisha Kaltenbornt, a Sauber csapatfőnökét az Autosport. „Számunkra az egész verseny arról szólt, hogy ha bármi jön, mi kitartsunk. A Manor is erre játszott, nem sokkal voltak mögöttünk, így éreztük a nyomást. Egy ilyen verseny alatt azt érzed, hogy száz évet is öregszel, de nagyon fontos volt, hogy csak a versenyre koncentráljunk, hagyni, mások hadd tegyék a dolgukat, és nem volt szabad eltántorodnunk az eredeti elképzelésünktől.

Bár a Sauber a nyár folyamán új kezekbe került a Longbow Finance révén, de ezt követően sem tűnt úgy, hogy a hinwiliek megszerezhetik szezonbeli első pontjukat/pontjaikat. „Ez fantasztikus érzés” - folytatta Kaltenborn. „Azóta éreztük a fejlődést, hogy megérkezett az új tulajdonos. Egyre több és jobb szakembert tudtunk megszerezni, lépésről lépésre haladtunk előre. Nem tudunk csodákat tenni, de ezt mégis annak nevezem, és szeretnénk kiélvezni a pillanatot. Szereplésünk megmutatta, hogy van potenciál a csomagunkban, jövőre pedig még erősebbek leszünk” - tette hozzá a csapatfőnök.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: