DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Káosz a McLarennél, puccs készül Ron Dennis ellen

A wokingi istálló elmúlt három és fél évtizedes történetének meghatározó alakja, Ron Dennis méltatlan módon távozhat napokon belül a McLarentől, miután elmérgesedtek a hatalmi harcok a vezetőségben.

A csapat legfelső szintjein zajló viaskodások nem új keletűek, a hírek szerint azóta fennáll az összeférhetetlenség a McLaren vezetői bizottságának tagjai között, hogy Dennis 2014-ben szövevényes módon megválaszttatta magát ügyvezető-igazgatóvá, így visszatért az F1-es csapat életébe, ahonnan 2008 végén visszalépett. A köztes időben a McLaren Csoport vezérigazgatójaként egy a nyilvánosságtól távolabb eső posztot töltött be, most azonban nagyon úgy tűnik, hogy hamarosan véget ér Dennis 1981 óta íródó karrierje a McLarennél és végleg távoznia kell a cégtől, amely legnagyobb sikereit az ő irányítása alatt jegyezte.

Dennis jelenlegi megbízatása az F1-es csapat élén jövő év januárjáig szól, de a vezetőségi tagok közölték vele, hogy nem fogják azt meghosszabbítani. Az üzletembernek azonban nem áll szándékában kilépni az istálló életéből, így a Sky News értesülései szerint különös lépésre szánta el magát: egy meg nem nevezett kínai befektetőcéggel együttműködve arra készült, hogy felvásárolja a McLaren Technology Group többségi tulajdonrészét, ezzel biztosítva saját pozícióját a cégben. Jelenleg Dennis és a szaúd-arábiai Mansour Ojjeh 25-25%-os részesedést birtokol, míg a maradék 50% a bahreini állam tulajdonában van.

ron-dennis-mclaren



A részvényeseknek azonban nem áll szándékukban eladni tulajdonjogukat Dennisnek, ehelyett egy vezetőségi puccs keretében összefogva próbálják eltávolítani már most a kegyvesztett igazgatót az istállóból, szabadságra kényszerítve őt szerződésének jövő évi lejártáig.

A Sky jelentése szerint Dennis sem nézte tétlenül az ellene folyó szövetkezést és a héten legfelsőbb bíróságnál próbált elérni egy olyan döntést, amely megakadályozza a McLarent abban, hogy idő előtt megszabaduljanak tőle. A hírek azonban arról szólnak, hogy az üzletember ezen kérelmét elutasította a bíróság.

A történtek fényében a hétvégén rendkívüli ülést tartanak Wokingban a McLaren részvényesei, aminek könnyen az lehet a vége, hogy a jövő héten Ron Dennis már nem lesz a nagyvállalat tagja és eredményei fényében méltatlan módon hagyja el a céget.

A McLaren jelenleg Interlagosban lévő tagjai közül senki nem volt hajlandó kommentálni a sajtóban terjedő értesüléseket. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: