DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Hamilton az élen, Alonso kamerát ragadott

Egy tizedmásodpercen belül zárta a Brazil Nagydíj második szabadedzését Lewis Hamilton és Nico Rosberg, de a Red Bull és a Ferrari elé ezúttal befért a két Williams - Alonso alatt megállt a McLaren.

Lewis Hamilton zárta az élen a Brazil Nagydíj első szabadedzését és a két Red Bull már itt megmutatta erejét - a második gyakorlást is jól kezdték Ricciardóék, de a leglényegesebb jelenetet Kimi Raikkönen produkálta, aki elég balesetveszélyesen vágott át Carlos Sainz előtt. 

hamilton-brazil-2016



Tíz perc elteltével Max Verstappen panaszkodott arra, hogy túl sok menetszél megy át a sisakrostélyon, majd húsz perc után érkeztek meg a Mercedesek és rögtön át is vették a vezetést. Nem sokkal később előbb Ricciardo, majd Raikkönen is felrakta a lágy keveréket, de nem javultak vele jelentőset – ellentétben Felipe Massával, aki egy kisebb elfékezés után is az élre állt utolsó hazai futamán. Szűk három századdal verte meg őt mögötte érkező csapattársa, Valtteri Bottas és meglepetésre csak a két Mercedes tudta legyőzni a Williamseket ezeken a gumikon.

A pilóták ezt követően nekiláttak a hosszabb etapoknak, új gyors kör nem született, majd fél órával a vége előtt történt a következő izgalmas esemény: Fernando Alonso McLarenje adta meg magát, az ERS-rendszerrel voltak problémái. A spanyol egyébként nem sétált vissza a paddockba, hanem a pálya mellől figyelte az eseményeket, majd a közeli operatőrhöz csatlakozott és a kamerát irányította - óriási pillanatokkal dobta fel a gyakorlást. A hajrában Kimi Raikkönen hátsó fékei melegedtek túl és kivezényelte csapata a bokszba, a finn végül a nyolcadik helyen zárt, hét tizeddel elmaradva Hamiltontól. 

A végeredmény:

vfxdg7zq29b8tl9qtsud

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: