DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Gutierrez bejelentette: Távozik a Haastól

Az utóbbi napokban rendesen felgyorsultak a pilótapiac eseményei, így immár tényleg csak nagyon kevés szabad hely maradt. Ami elég rossz hír Esteban Gutierreznek, aki most közölte, hogy nem marad a Haas versenyzője.

A mexikói pilóta egy év kihagyás után tért vissza idén a mezőnybe, de tavaly sem tétlenkedett, hiszen a Ferrari vette őt fel tesztpilótáinak sorába. Ez a poszt eredményezte végül idénre, hogy az olaszok hathatós segítségével az F1-be érkező amerikai csapat megnevezte őt egyik versenyzőjeként Romain Grosjean mellett.

Gutierrez szezonja azonban nem hozta a várt eredményeket, és noha az autó gyakori megbízhatatlansága is szerepet játszott ebben, a számok is beszédesek: míg Grosjean idáig 29 pontot gyűjtött, neki egyszer sem sikerült bejutnia a legjobb tíz közé. Egy ideje már a levegőben lóg, hogy a 25 éves pilótának a jövő évre nem ad újabb esélyt a Haas, ráadásul Kevin Magnussen érkezése mostanra már szinte borítékolható, és most Gutierrez közösségi oldalán meg is erősítette, hogy meg vannak számlálva napjai az istálló kötelékében: egész pontosan 17 maradt belőlük az Abu Dhabi Nagydíjig.

gutierrez



„Szeretném megosztani veletek a hírt, hogy a jövő évben már nem leszek a Haas pilótája. Köszönöm a csapatnak, különösen Gene Haasnak a lehetőséget, hogy velük dolgozhattam, és sok sikert kívánok nekik. Két verseny van még hátra, amelyeket igyekszek teljesen kiélvezni, és mint mindig, most is a legjobbamat próbálom nyújtani. Különleges köszönettel tartozom a rajongóimnak, akiket mindig a szívemben őrzök. Remélem, hogy hamarosan beszámolhatok a jövőbeli terveimről” - írta Gutierrez.

Amint az amerikaiak bejelentik Magnussent, már csak négy ülés marad kiosztatlan a jövő évi rajtrácsra: a Manor és a Sauber autói, amelyek nem nevezhetőek a leghízelgőbb opcióknak. Gutierreznek utóbbi csapattal már volt egy kétéves periódusa, így minden bizonnyal a Manor maradt az utolsó lehetősége arra, hogy a mezőnyben maradjon 2017-ben is, ahol a másik ülést alighanem ismét kibéreli a Mercedes Pascal Wehrleinnak.

 

A hírek szerint a mexikói erős szponzorcsomagot tud összerakni, amelyben a Telmex mellett más cégek is szerepet vállalnak, mindenesetre földhözragadtan beszélt jövő évi esélyeiről. „Aggódok is meg nem is. Bármi is lesz a vége, a személyiségemen az nem változtat, és senki nem fog meghalni. Ez a legfontosabb.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: