DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Különleges stratégiákkal készül a Sauber

A Sauber az egyetlen F1-es istálló, amely még nem szerzett pontot idén, de azért, hogy ez megváltozzon, extra rizikót is be fognak vállalni - 2012-ben ez zseniálisan működött, most is ezt remélik.

Mióta rendeződtek az anyagi problémák, látható és érezhető a Sauber fejlődése, de pontot egyelőre nem tudott szerezni az istálló - viszont mivel a Manornak ez egyszer sikerült, a svájci csapat az egyetlen, amely még nem végzett a legjobb tíz között idén. Azt már többször elmondták, hogy mindent megtesznek azért, hogy ez megváltozzon, de mivel önerőből ez nem sikerülhet, a többiektől eltérő stratégiával fognak próbálkozni.

nasr-sauber-2016



"Másképp kell megközelítenünk a futamokat" - mondta Monisha Kaltenborn az Autosportnak. "Valami eltérő stratégiával kell előállnunk, mert ha a legalapvetőbb dolgokat követjük, akkor nagyon nehéz lesz olyan pozícióba kerülni, ahol esélyünk lehet pontokat gyűjteni. Szóval abszolút el kell szakadnunk a megszokott gondolkodástól, különben megmaradunk a komfortzónánkban és az nem vezet sehova."

"Austinban ez nem működött rosszul, a pilótáink hozták, amit kértünk tőlük, most is ott kell lennünk abban az esetben, ha valami váratlan esemény esélyt teremt számunkra. Ha korábban is így gondolkodtunk volna, már lehetne pontunk, Bakuban például meg lehetett volna erre a lehetőségünk. Az autónk most képes rá, a pilótáink is és a stratégiát is úgy alakítjuk, hogy résen legyünk."

Kaltenborn arra is emlékeztetett, hogy a kockázatos stratégiák már hoztak számukra kiugró eredményeket korábban - 2012-ben négy alkalommal is dobogóra állhattak egy arra nem feltétlenül alkalmas autóval. "Ha visszaemlékszünk, 2012-ben sokszor választottunk rizikós taktikát. Akkor a kvalifikáción a 15-18. helyen zártunk és mégis oda tudtunk érni a dobogóra a versenyeken."

A konstruktőri pontverseny alsóházában a Sauber nulla, a Manor egy, a Renault pedig nyolc pontot gyűjtött eddig, a Haas huszonkilenc egysége már messze az említett csapatok fölé emeli az újonc istállót. 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: