Steward
Balogh Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. április 23. vasárnap
F1

Hamilton ismét csak hét pontot hozott Rosbergen

Bár a rajt után elfékezte magát, a brit sima győzelmet aratott az F1-es Mexikói Nagydíjon. Rosberg második helyével 19 pontos előnye maradt, a harmadik helyért viszont a leintésig kemény harc zajlott.

Itthoni idő szerint vasárnap este 20 órakor startolt el az idei Formula-1-es évad 19. futama, a Mexikói Nagydíj. A rajt rendkívül zűrzavarosra sikerült: az élről induló Lewis Hamilton elfékezte az első kanyar féktávját, s át kellett vágnia a füvön, míg mögötte Nico Rosberg és Max Verstappen találkozott össze, s a német is kénytelen volt leszaladni a pályáról – utóbbi esetet vizsgálta a versenyfelügyelőség, de végül egyik felet sem büntették. Hátrébb pedig a hazai közönsége előtt szereplő Esteban Gutierrez okozott kalamajkát, amikor nekikoccant Pascal Wehrlein Manorjának, aki pedig Marcus Ericsson Sauberjét találta el. A törmelékek miatt bejött a biztonsági autó, Daniel Ricciardo pedig azonnal ki is használta a lehetőséget, s azonnal lecserélte a szuperlágy keverékű gumikat kemény abroncsokra.

hamilton-mercedes-mexiko-1

A safety car kiállása után Verstappen igyekezett nyomás alá helyezni Rosberget, ám csak ideig-óráig tudta tartani a lépést vele, sőt mivel ő szuperlágyakon volt, hamarabb is kellett kiállnia a bokszba, a gumicseréje után pedig már csak Ricciardo mögé tudott visszatérni. Igaz, amikor utolérte őt, az ausztrál hamarosan elengedte holland kollégáját, ám a nem sokkal előtte kiálló Mercedesekre így sem tudott veszélyes lenni, azaz Hamilton, Rosberg, Verstappen, Ricciardo sorrend alakult ki – ám csak Sebastian Vettel mögött, aki nagyon hosszan és egész jó tempóban nyúzta a lágy gumikat.

A négyszeres világbajnok aztán a 32. körben ejtette meg a maga cseréjét, amely után Raikkönen mögé, a hatodik helyre tért vissza, miközben Verstappen folyamatosan közelebb egerészte magát Rosberghez, másfél másodpercre is megközelítve a Mercedes világbajnoki éllovasát. A lekörözéseknek köszönhetően aztán egy ízben utol is érte Rosberget, Verstappen pedig azonnal bevetődött neki, ám túl későn kellett fékeznie – elképesztő, hogy megúszta egy négykerekes keresztbecsúszással egy megforgás helyett! Így viszont német ellenfele fellélegezhetett, a Red Bull pilótájának hátránya két másodperc fölé nőtt vele szemben.

vettel-ferrari-mexiko-1

Vettel Verstappen büntetése után állhatott dobogóra

Az első két helyen aztán már nem is változott a helyzet: Hamilton könnyedén húzta be a győzelmet, ám mivel Rosberg lett mögötte a második, ismét csak hét ponttal tudott közeledni hozzá, így 19 egység maradt közöttük a különbség. A dobogó alsó fokáért azonban óriási harc alakult ki az utolsó körökben: Vettel megérkezett Verstappenre, a németet pedig az eggyel több kiállást teljesítő Ricciardo érte utol. A holland aztán elfékezte magát védekezés közben, s csak a pályát átvágva maradt a ferraris előtt, mégsem engedte el őt, ezzel pedig ausztrál kollégája is támadásba tudott lendülni, ám ő sem tudott elmenni Vettel mellett.

Így Verstappen ért célba harmadikként, ám a leintés után nem sokkal a versenyirányítás eldöntötte, hogy öt másodperces büntetést kapott, így végül Vettelnek volt jelenése a díjátadón. Ricciardo lett a negyedik, míg mögöttük Raikkönen végzett a hatodik pozícióban: a finn azok után előzte meg Hülkenberget, hogy a Force India pilótája megforgott védekezés közben. Bottas a nyolcadik, míg az utolsó két pontszerző helyen a gyakorlatilag az egész futamot végig csatázó Massa és Perez futottak be. A bajnokság két hét múlva az interlagosi Brazil Nagydíjjal folytatódik.

Ha kíváncsi vagy, hogyan zajlott percről percre a Mexikói Nagydíj, kattints ide a futamról készült élő szöveges tudósításunkért!

A futam végeredménye:

f1-futam-vegeredmeny_1

Olvastad már?