DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Mégis később akar dönteni a Renault

Bár nemrég még úgy álltak a dolgok, hogy hamarosan eldől, ki lesz Nico Hülkenberg csapattársa 2017-ben a Renault-nál, a gárda továbbra is szeretne kivárni, és mérlegelni minden opciót.

Nico Hülkenberg néhány napon belüli Renault-hoz igazolása derült égből villámcsapásként érte a sportág résztvevőit a Japán Nagydíj után, melyet követően az enstone-iak csapatfőnöke, Frederic Vasseur kijelentette, hogy amilyen hamar csak lehet, szeretnék véglegesíteni 2017-es pilótafelállásukat. Az már Austinban is látható volt, hogy a jelenlegi pilóták, Jolyon Palmer és Kevin Magnussen is elszántan küzdenek azért, hogy megtarthassák helyüket a következő szezonra, de más versenyzők is ott vannak az enstone-iak kívánságlistáján.



Annak ellenére, amit nemrég mondott, a Renault csapatfőnöke most ismét meghazudtolta magát, mondván, elhalaszthatják a döntést. Ezzel pedig nem csak a fentebb említett párosnak, de a potenciálisan szóba jöhető pilótáknak, Esteban Oconnak és Valtteri Bottasnak is várnia kell majd. „Több pilótával is tárgyalásban vagyunk” - nyilatkozta Frederic Vasseur a Forma-1 hivatalos oldalának.

„Az biztos, hogy Nico szerződtetésével nyertünk némi időt magunknak. Ennek köszönhetően elhalaszthatjuk a második ülést illető döntést. Igen, vannak fiatal pilóták és újoncok a látóterünkben, ezért nagyon fontos figyelni arra, hogyan fejlődnek.” Amikor Vasseurt arról kérdezték, amit Magnussen mondott - a dán szerint milliméterekre van attól, hogy aláírja az új szerződést -, így válaszolt: „Nincs változás a helyzetében… milliméterek. De mi történik akkor, ha a toll milliméterekkel lecsúszik a papírról?” - szólt némi szarkazmussal a hangjában a francia.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: