DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Button kétarcú versenyen van túl

A brit F1-es pilóta ragyogó első kört produkált, a futam végén pedig sikerült felzárkóznia a pontszerzők közé - mégis azt mondja, jobban örült volna neki, ha egy kicsit izgalmasabb versenyt fut Austinban.

Jenson Button kilátásai nem voltak túl fényesek a rajt előtt, ugyanis csak a 19. helyről kezdhette meg az USA Nagydíjat. A brit pilóta azonban elképesztő első körrel egészen a 11. pozícióba ugrott fel, két kiállásos stratégiájának köszönhetően pedig a kilencedik helyen zárt, amellyel idei hetedik pontszerzését könyvelhette el. „A futam második fele unalmas volt, az első viszont remek, hiszen jót csatáztam” - mondta a 2009-es világbajnok, miközben csapattársa, Fernando Alonso éppen a leintés előtt autózott fenomenálisan, és szerezte meg az ötödik pozíciót.



„Féltávtól az abroncsokra ügyeltem, hogy sikerüljön megőrizni a távolságot a mögöttem haladóval szemben, valamint hogy a végén el tudjam kapni Checót. A leintés előtt két és fél másodpercre voltam tőle, így nem igazán sikerült, és a tempónk sem nagyon volt meg hozzá. A rajtnál nagy volt a kavarodás, sikerült több helyet is előrelépnünk, aztán pedig megkezdtem a harcot a pontszerzésért."

„A második kiállásomnál viszont hibáztunk, így pozíciót veszítettünk Checóval szemben, de előbb-utóbb úgyis megelőzött volna. Amikor Gutierrezzel harcoltam, ráhajtottam valamilyen törmelékre, így küszködtem az autó elejével, de aztán újra rendben ment minden. Az viszont hihetetlen volt, ahogyan a gumitörmelék rátapadt az első szárnyra, ez pedig komoly mértékben befolyásolta a leszorítóerőt.”

Button úgy véli, egy gyenge szombat után erős vasárnapon van túl, egyben felszólította csapatát, hogy javítsanak időmérős teljesítményükön, hiszen kizúgott a Q1-ben. „Úgy vélem, hogy meg kellene oldani a szombati rossz döntéseket, így közelebb tudunk kerülni az első tízhez, ebben az esetben pedig többet tudnánk harcolni. A Q3-ba való jutás könnyebb lett volna itt, de nem így történt - a küzdelem viszont óriási, így ezután nehéz lesz.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: