DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hamilton elégedett, Rosberg figyelmeztet

A listavezető szerint túl sokat változnak a körülmények, így a pénteki szabadedzésekből kevésbé lehet kiindulni - a címvédő úgy véli, hogy remek napot teljesítettek.

Az USA Nagydíj első szabadedzésén Lewis Hamilton, a másodikon Nico Rosberg volt a leggyorsabb, a világbajnoki címért küzdő két Mercedes-pilóta között nem volt nagy különbség - az erőviszonyok egyelőre nem körvonalazódtak. Rosberg szerint viszont a változó körülmények miatt nem biztos, hogy túl sok következtetést le lehet vonni a pénteki napból.

hamilton-mercedes-austin-2016



"A hőmérséklet miatt másképp viselkedett az autó az első és a második szabadedzésen, reggel nagyon hideg volt" - mondta a német pilóta. "Az időjárás befolyásolta az egyensúlyt, elsősorban a változó szélirány következményeként. Szombaton ez másképp lehet, mert megint változhat a szél, ez pedig azt jelenti, hogy nem feltétlenül segít az, amit ma tanultunk."

Hamilton szerint gond nélkül zajlott az első két gyakorlás. "Nagyszerű napunk volt a megbízhatóság szempontjából és teljesítettük, amit elterveztünk. A tavalyi esőzés és az abroncsok miatt annyi információt be kellett gyűjtenünk, amennyi csak lehetséges volt. Ezeket ki kell elemeznünk és meg kell értenünk, hogy készek legyünk az időmérőre" - nyilatkozta a címvédő.

"Mindenféle gond nélkül tudtuk le a programunkat" - tette hozzá Paddy Lowe. "Mindhárom abroncsot kipróbáltuk és szerettünk volna minél több kérdésre választ kapni, de még mindig sok a lehetőség az időmérőre és a versenyre is stratégiai szempontból. Délután Lewis hosszú etapot teljesített a kemény keveréken, Nico pedig a lágyon."

A küzdelem mindenesetre szorosnak tűnik nem csak házon belül, de a rivális csapatokkal is - nem hibázhatnak a Mercedesnél. "Sok dolgunk van még és úgy fest, hogy közel van egymáshoz a három topcsapat. Mindent jól kell csinálnunk, hogy jó hétvégénk legyen."

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: