DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Nem kell többé integetni, ha lefullad az autó

Egy új biztonsági intézkedést vezetnek be az USA Nagydíjtól kezdve az F1-ben, amely csökkenti a rajt pillanatában történő balesetek esélyét, egyúttal pedig a bajba jutott versenyzőnek is esélyt ad a futama megmentésére.

Az FIA kifejlesztett egy olyan automata rendszert, amely jelzést küld a rajtjel megadásáért felelős Charlie Whitingnak a vezérlőterembe, ha egy autó lefulladna a rajtrácson. Eddig ez a szó szoros értelmében manuálisan történt, hiszen a versenyzőnek integetéssel kellett jelt adnia, ha autója pillanatokkal a start előtt leállt, és ekkor Whiting elővigyázatosságból új felvezető kört rendelt el, megakadályozva, hogy valaki hátulról az álló járműbe szaladjon.

f1-suzuka-rajt



A folyamat egész pontosan úgy zajlott, hogy a versenyző kézjelzésére a rajthelyét figyelő pályabíró reagált azzal, hogy felkapcsolt egy figyelmeztető sárga lámpajelzést, hivatalosan ugyanis ez értesítette az F1 versenyigazgatóját arról, hogy valami fennakadás történt.

Legutóbb a Malajziai Nagydíjon történt emiatt egy kisebb zűrzavar, amikor Carlos Sainz autója rekedt a rajtkockájában a felvezető kört követően. A spanyol először integetett, és a mellette álló bíró fel is kapcsolta a lámpát, ám Sainz gyorsan vissza is dugta a kezét a pilótafülkébe, mivel megpróbálta újraindítani a Toro Rossót, ami végül az utolsó pillanatban sikerült is neki.

Arra, hogy a versenyző maga indítsa be az autóját, 2014 előtt nem volt lehetőség az F1-ben, ám az új motorszabályok érkezése óta egyes modelleket az MGU-K energiájának használatával lehetséges újraindítani. Így járt el Sainz is: mivel abbahagyta az integetést, a sárga lámpát lekapcsolták mellette, Whiting némi várakozás után megadta a rajtjelet, és a mezőny gond nélkül elindult.

Az ilyen szituációk megkönnyítése miatt léptette most használatba az FIA azt a rendszert, amely az autók telemetriáját használva jelzi Whitingnak, ha bárki is lefulladt volna. Így ő könnyebben tud döntést hozni, a versenyzőnek pedig lehetősége nyílik arra, hogy az utolsó másodpercekben még megpróbáljon életet lehelni autójába.

Lehet, hogy soha többé nem látunk már hevesen integető pilótákat a rajtrácson. A lefulladó autókra vonatkozó szabály azonban a régi maradt: ha egy újabb felvezető körre küldik el a mezőnyt, és a lefulladt autó nem tud újraindulni, mielőtt mindenki elhaladna mellette, akkor már csak az utolsó rajtkockába sorolhat be a kör végén (vagy ha szerelői betolták a bokszutcába, akkor onnan kell indulnia).

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: