DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Újabb tehetséget hoz a Mercedes az F1-be?

Az idei szezonban két ifjú tehetséget segített Formula-1-es üléshez a Mercedes, ráadásul mindketten egy DTM-es kitérőt követően tértek vissza a formulaautók világába – egy fiatalember követheti útjukat.

Gerhard Berger unokaöccse, aki többek között a Formula-3-as Európa-bajnokságban is szép eredményeket ért el, idén pedig már futamot is nyert a Mercedes DTM-csapatával: ő Lucas Auer, akivel kapcsolatban egyáltalán nem kizárt, hogy ő lesz a következő ifjú tehetség, akit a Mercedes a Formula-1-be juttat Pascal Wehrleint és Esteban Ocont követően.

auer



Az ifjú tehetségről Toto Wolff nemrég úgy nyilatkozott, hogy az ajtó nyitva áll előtte, s ezt most is megerősíteni látszott a Krone című lapnak beszélve róla: „Mielőtt futni kezdesz, meg kell tanulnod járni. Ha viszont képes megtenni a következő lépést, akkor övé a bizalmam, hogy a Formula-1-es lécet is képes lesz megugrani.”

Nagybátyja, Gerhard Berger szintén a 22 esztendős osztrák potenciális F1-es szerepvállalásáról beszélt: „Ha Lucas a Formula-1-be akar jönni, konzisztens teljesítményt kell nyújtania a DTM-ben, emellett szüksége van egy befolyásos személyre, aki segíti őt” – mondta, talán magára, talán Wolffra utalva. „Ha lehetőséged adódik, hogy a Formula-1-ben vezess, természetesen foglalkoznod kell vele” – tette hozzá az egykori F1-es pilóta és csapatfőnök.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: