DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Gyulay elmondta, hogyan újul meg a Hungaroring

Az aszfaltot kicserélték, de a magyar F1-es pálya megújítása ezzel még nem ért véget – a Hungaroring elnök-vezérigazgatója, Gyulay Zsolt elárulta nekünk, hogyan tervezi a 25 milliárdos programként emlegetett modernizálás folyamatát.

A Hungaroring 2016-ra teljesen új aszfaltot kapott, s bár a vonalvezetést nem érintették a változtatások, a versenyzők elmondása szerint a pálya jellege teljesen más lett, az idei évben sokkal simább és gyorsabb lett a Magyar Nagydíjnak otthont adó helyszín. A változtatások azonban ezzel nem értek véget, s többek közt a modernizálás következő lépései is szóba kerültek a hét elején a létesítmény elnök-vezérigazgatójával készített interjúnkban.

hungaroring-megujitas-04



„Készült egy átfogó tanulmány az ingatlan állapotáról, mely a vizektől kezdve az erdő állapotáig mindent megvizsgált, s egy koncepcióterv, mely minden egységet külön bemutat” – kezdte Gyulay Zsolt, aki leszögezte, hogy az erre a célra szánt első ötmilliárd forintos állami támogatás már bizonyosnak tekinthető, bár az kérdéses, hogy az összeg pontosan mire lesz elég:

„Terveink szerint a célegyenes külső oldalán az összes lelátó átalakulna, a 14-es és az 1-es kanyarban egyaránt egy karéjt szeretnénk építeni, továbbá lenne egy új főépület, mely a sajtónak, a VIP-bokszoknak, a kommentátorállásoknak és a vezetőségnek is otthont adna. Ezeket kellene lebontani, majd visszaépíteni jövő októbertől” – ismertette a tulajdonképpeni első ütemét a tervezett felújításnak a vezérigazgató.

hungaroring-megujitas-02

„Az én elképzelésem szerint három ütemben valósulhat meg a felújítás. Az első a nézők körülményeinek javításáról szólna, a második a szakmáról, azaz a versenyirányításról és a csapatokról – ennek keretében a belső részen mélygarázst, új bokszokat, új főépületet alakítanánk ki -, a harmadik pedig a nagyközönségről, ez utóbbi jelentené az úgynevezett látogatóközpont megépítését” – mondta a vezérigazgató, aki arról is beszélt, hogy a Formula-1 új tulajdonosainak érkezése mennyiben változtathat a Hungaroring helyzetén.

hungaroring-megujitas-05

„Mint a 2026-ig szerződéssel rendelkező helyszín, a tulajdonosokkal közvetlenül sem korábban, sem most nem vagyunk kapcsolatban, őket mindig is Bernie Ecclestone képviselte, s ha minden igaz, a jövőben is ő fogja. Ilyenformán én nem látok nagy változásokra utaló jeleket, ám ha mégis lesznek, és az amerikai szemléletet behozzák a sportágba, véleményem szerint azok mindenképpen pozitív hatást jelentenek majd. A mi feladatunk alapvetően nem változik, de azt el tudom képzelni, hogy az infrastruktúrát illetően lesznek kéréseik” – fejtette ki Gyulay, aki emellett a versenynaptár változásáról is elárult egy érdekes adalékot, miszerint a 2018-as szezontól kezdve a Le Castellet-i Paul Ricard versenypálya is vendégül láthat majd egy futamot, az új Francia Nagydíjat.

hungaroring-megujitas-03

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: