DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Alonso miatt kapott F1-es ülést Sainz?

A fiatal spanyol pilóta szerint honfitársa döntése miatt lett hely neki a Toro Rossónál - pedig előtte nagyon nehéz időszakon ment keresztül. 2018-ban már topcsapatnál akar vezetni.

Carlos Sainz egyelőre marad a Toro Rossónál, 2017-ben már a harmadik szezonját fogja tölteni a Red Bull második csapatában - azonban ezt követően már nem vár tovább, mindenképpen az élmezőnybe tartozó istállóhoz szeretne igazolni. A fiatal spanyol azt már elmondta, hogy úgy érezte, legalább olyan jó, mint Max Verstappen és nehéz időszak volt számára, amikor a holland került fel az első csapathoz, ám az önbizalma továbbra is töretlen.

alonso-sainz-2015



"Megvan az önbizalmam, ez az a dolog, ami nélkülözhetetlen a Formula-1-ben. Néha kimutatod, néha kevésbé, de magabiztos vagyok. Most rajtam a sor, hogy megmutassam a Red Bullnak és Helmut Markónak, hogy megérdemlek egy esélyt egy topcsapatnál. Kérdezzük meg bármelyik pilótát, mind azt fogja mondani, hogy topcsapatnál akar vezetni - azonban én tényleg úgy gondolom, hogy képes vagyok rá" - mondta Sainz a Motorsportnak adott interjújában.

"Ahogy két éve Kvjat, úgy idén Max számára alakultak úgy a dolgok, hogy feljebb léphessen. Kell hozzá szerencse, jó helyen kell lenni jó időben az ilyen előrelépésekhez. Az kevés, hogy magas szinten teljesítesz, úgyhogy majd meglátjuk, mi lesz." Sainz arról is beszélt, hogy élt már át nehéz időszakot pályafutása során.

"2013 nagyon nehéz volt számomra, amikor Danyiil Kvjatot választották helyettem, nekem pedig ultimátumot adtak, hogy meg kell nyernem a World Seriest. Sokat változtattam a felkészülésemen és végül olyan pilótává váltam, amilyen ma vagyok. Megnyertem a World Seriest, de akkor jöttek a hírek Max Verstappenről és úgy tűnt, hogy nem lesz helyem. Aztán mégis lett és ezt Alonsónak köszönhettem: ő elment a McLarenhez, Vettel a Ferrarihoz, Kvjat a Red Bullhoz, így én befértem a Toro Rossóhoz" - magyarázta az összefüggéseket a spanyol.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: