DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Saját magát is meglepte a Red Bull

Mindkét Ferrarit megverte Verstappen és Ricciardo is, sőt, Nico Rosbergtől sem voltak messze - Christian Horner szerint nem erre számítottak, de a rajt ezúttal is nagyon fontos lesz.

Az időmérőt követően úgy fest, hogy a Red Bull Malajziában növelheti előnyét a Ferrarival szemben, hiszen bár a csata szoros volt, végül Max Verstappen a harmadik, Daniel Ricciardo pedig a negyedik helyről vághat neki a vasárnapi futamnak. Az energiaitalosok még Nico Rosberghez is közel kerültek a Q3-ban, pedig nem erre számítottak.

verstappen-redbull-malajzia-2016



"Ez több, mint amire előzetesen számítottunk, főleg a tegnapi nap után, amikor az egykörös tempót tekintve nagyon erősnek tűnt a Ferrari" - mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. "Mindkét pilótánk nagyon jó kört rakott össze és bár a Mercedest nem tudtuk elérni, ezzel együtt a második sor remek teljesítménynek számít."

"Azt vártuk, hogy ez a Ferrari erősebb versenyei közé fog tartozni, mert tavaly futamot tudtak nyerni ezen a pályán. Szóval tényleg felülmúltuk a várakozásokat eddig, reméljük, hogy vasárnap is jól teljesítünk majd" - tette hozzá Horner.

A korábbi hétvégékkel ellentétben most nem indul más stratégiával a két Red Bull, ugyanolyan gumikon vágnak neki a futamnak, mint a Mercedes és a Ferrari. "Jó startra van szükségünk, aztán meglátjuk. Taktikai szempontból érdekes futam lehet, ma hűvösebb volt, de holnap ismét melegebb lesz majd. Ez az egyensúly megtalálásáról szól."

A versennyel megegyező időpontban ma nem az időmérőt, hanem a harmadik szabadedzést tartották, így itt lehetett igazi versenyszimulációt tartani. "Ezért futottunk Daniellel egy ilyet a harmadik gyakorlás során, sok fontos adatot nyertünk ezel. Az abroncsok között most nincs nagy különbség, éppen ezért lesz érdekes, hogy ki hogyan dönt az első bokszkiállásnál."

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: