DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

„Kevesebb kiállás? Majd szólók a mérnököknek!”

A kvalifikáció egy pontján Sergio Perez és Nico Hülkenberg közvetlenül a Mercedesek mögött ólálkodott, végül azonban keményen meg kellett harcolniuk a „negyedik erő” elnevezésért.

Nemrég több hírportál is tényként számolt be róla, hogy Sergio Perez 2017-ben is marad a Force Indiánál, ezen felbuzdulva pedig a mexikói pilóta ódákat zengett gyorsköréről, amely a hetedik helyre volt elég az időmérő edzés utolsó szakaszában. „Csapatként ez volt az egyik legerősebb edzésünk, hiszen nagyon nehéz volt legyőzni a Williamst, sőt, még a McLarent is!” - nyilatkozta Perez a Sky Sports-nak.



„Jenson a semmiből került elő, és nem vártuk tőle, hogy vele is küzdenünk kell majd. Ennek ellenére a jelenléte segített nekünk, hiszen kiütötte az egyik Williamst a Q3-ból” - tette hozzá a mexikói, aki röviden szerződésére is kitért: „Ezen a hétvégén komoly előrelépést sikerült elérnünk ezen a téren, hamarosan bejelentés is várható.”

Nico Hülkenberg nagyon mosolygósan nyilatkozott a riportereknek az edzést követően, bár majd’ két tizeddel elmaradt csapattársa legjobbjától. „Mint általában, az első hat helyet a három nagycsapat foglalja el, így a hetedik volt a legjobb, amit elérhettünk. Nem volt túl sima az edzésünk, noha egyre kényelmesebben éreztem magam az autóban. A vége felé egyre több felhő gyűlt össze az égen, de így is jó helyről rajtolhatunk” - nyilatkozta a német nyolcadik helyéről.

A Sky Sports riportere Hülkenbergnek szegezte a kérdést, hogy Szingapúrhoz hasonlóan bevállalnak-e eggyel kevesebb kiállást, a pilóta pedig nevetve válaszolt: „Nem hinném, ez túl optimista lenne itt, de majd szólók a mérnökeimnek és meglátjuk, hogy ők mit szólnak hozzá. Pénteken nem voltunk rosszak, de a versenyen általában keményebben nyomjuk. Mindenesetre remélem, hogy tartani tudjuk a lépést az élen haladó autókkal, hogy ha valami történik velük, akkor készen álljunk - az elsődleges célunk a pontszerzés, és hogy mindent kihozzunk az autóból.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: