DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Button nagyon boldog az időmérő után

A McLaren-Honda F1-es világbajnoka szerint most érezte először jól magát az autóban a hétvége folyamán és nem látja, miért ne csatázhatna a körülötte lévő Williamsekkel, vagy a Force Indiákkal.

Ugyan Fernando Alonso a komoly rajtbüntetés miatt nem is erőltette meg magát a Malajziai Nagydíj időmérőjén, csapattársa, Jenson Button bejutott a Q3-ba a McLaren-Hondával, ami mindenképpen pozitívum a wokingiak számára. A brit világbajnok mindkét Williamst legyőzte és a két Force Indiától sem volt messze.

button-mclaren-honda-szingapúr



"Nagyon boldog vagyok és igazán élveztem az időmérőt" - nyilatkozta elégedetten a 2009-es bajnok a kvalifikáció után. "A kilencedik hely nem rossz a Force Indiák tempójához képest, aminek nagyon örülök és annak is, hogy mindkét Williams mögöttem van. Ígéretes helyzetben vagyunk a futamra, versenyezhetünk a körülöttünk lévőkkel, nem látok okot az ellenkezőjére."

Ezúttal folyamatosan fejlődött a McLaren a hétvége folyamán, ami mindenléppen nagy előrelépés és ennek is köszönhető, hogy ilyen jól szerepelt az időmérőn. "Sokat fejlődött az autónk tegnaphoz képest és most, a kvalifikáción volt az első alkalom, hogy igazán kényelmesen éreztem magam. Érdekes lesz majd, hogy a hőmérséklet változása hogyan befolyásolja az egyensúlyt."

Buttont végül megkérdezték, hogy kész lenne-e újabb háromszáz nagydíj teljesítésére - azt válaszolta, hogy talán háromszáz körre igen...

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: