DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Sainz nem csalódott a Toro Rosso döntése miatt

A faenzai alakulat már nyáron meghosszabbította a spanyol F1-es pilóta szerződését, a közelmúltban pedig kijelentették: nem engedik el a hispánt a Renault-hoz.

Nemrég Carlos Sainz is ott volt a Renault kívánságlistáján, mindezt annak ellenére, hogy a spanyol élő szerződéssel rendelkezik a Toro Rossóval. Azonban a Red Bull fiókcsapatának vezetője, Franz Tost nemrég egyértelművé tette, hogy pilótájuk nem megy sehová, és számítanak szolgálataira jövőre is. Mindennek ellenére Sainz Sepangban úgy nyilatkozott, hogy nem bánja, hogy egyelőre nem lesz gyári pilóta, hiszen az érdeklődés tovább emelte az ázsióját.



„Igen, volt megkeresés, és fel is vettük a kapcsolatot” - mondta a spanyol a Renault-ról. „Számomra ez megtiszteltetés, hiszen egy gyári csapat érdeklődött a szerződéses ügyeim iránt. De bizonyára mindenki tudja, hogy a Red Bull irányítja a karriered. Ők milliókat fizettek azért, hogy öt évig alsóbb kategóriákban versenyezzek, és megértem őket, hogy ezek után nem szeretnék, hogy máshová menjek, főleg annak tükrében, hogy most tartok a karrierem legjobb szakaszában. De így is örülök neki, hogy egy gyári csapat azt szeretné tőlem, hogy fejlesszem az autójukat és rám alapozzák a jövőt. De ahogyan mindig is mondtam, a legfőbb célom az, hogy nem 2017-ben, hanem 2018-ban már a világbajnokságért harcoljak - remélem, hogy a Red Bull-lal.”

A spanyol úgy véli, hogy a találgatások nem jelentettek hátráltató tényezőt a Toro Rossóval való kapcsolatában, és reméli, hogy a faenzaiak 2017-ben remek teljesítményt fognak nyújtani. „Úgy vélem, ha a hátrányomra válna, akkor nem is beszélnék róla, de élvezem a helyzetet, és örülök neki. Ami pedig a munkámat illeti, ugyanúgy fogom folytatni, mint eddig az elmúlt év során.”

„Teljes mértékben bízom a Toro Rossóban, hogy jövőre versenyképes karosszériával fognak előállni - ha valakinek kétségei támadtak volna efelől, Szingapúrban megbizonyosodhatott róla, hogy miénk a mezőny harmadik-negyedik legjobb karosszériája. Még a rövid egyenesekben is 12-14 km/h-val voltunk lemaradva, de így is a hatodik helyre tudtunk kvalifikálni, mindössze egy másodpercre a Red Bulltól. Ez megmutatja, hogy jó autók van, mely nagyszerűen teljesített a kanyarokban” - tette hozzá az utcai versenyen végül a pontszerzők közül kiszoruló spanyol.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: