DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Előnyben lesz jövőre a tesztelő Vettel?

A 2017-es gumijait fejlesztő Pirellit csak három F1-es csapat segíti, közülük pedig a Ferrari az, amely állandó versenyzőit, Vettelt és Raikkönent delegálja. Különösen előbbi profitálhat a különleges helyzetből.

A Pirelli összesen tíz tesztet szervezett meg augusztus és az ősz folyamán, melyek három csapat, a Mercedes, Ferrari és Red Bull részvételével zajlanak, céljuk pedig az információgyűjtés az új, szélesebb 2017-es abroncsokhoz. Az említett csapatok átalakított, nagyobb leszorítóerejű tavalyi autókkal vesznek részt a teszteken – ezzel szimulálják az új szabályokat –, önmagában mindegyik istálló hármon, melyeken az intermediate/esős, ultralágy/szuperlágy/lágy, valamint közepes/kemény abroncsokat próbálják ki. Végül Abu Dhabiban egy utolsó, közös teszt zajlik az összes csapat részvételével.

A Pirelli kifejezett kérése az volt, hogy a csapatok állandó versenyzőiket küldjék tesztjeikre, mivel az ő tapasztalatukkal kifinomultabb visszajelzéseket kaphatnak. Ehhez képest öt teszt után elmondható, hogy egyedül a Ferrari küldte csatasorba két szerződtetett pilótáját, a Mercedest Pascal Wehrlein, a Red Bullt eddigi egyetlen tesztjén Sebastien Buemi vezette. A motorsport.com elemzése feltette a kérdést, vajon mennyit nyerhet különleges helyzetével Sebastian Vettel, az egyetlen, aki eddig két teszten is részt vett?

A lap felidézi, hogy a német versenyző nem először fordít különleges figyelmet a gumikra. A 2010-es szezont követően, mikor megnyerte a világbajnokságot, rövid ünneplés után visszatért Abu Dhabiba, hogy részt vegyen az akkor újonnan csatlakozó Pirelli első tesztjén, egyedüliként a mezőnyből. A 2011-es bajnoki címet aztán fölényesen behúzta, jócskán megverve előző évben hasonló teljesítményt mutató csapattársát, Mark Webbert. Persze nem kizárólagos, de alighanem fontos szerepe volt ebben a gumik ismeretének.



Tudni kell, hogy a jövő évi felkészülés során „vakteszt” folyik, tehát a csapatok és versenyzők nem tudnak pontos részleteket arról, épp melyik keverékkel vagy konstrukcióval gurulnak pályára, mindazonáltal értékes minden megtett kör, melyekkel a riválisoknál hamarabb ráérezhetnek az új abroncsokra, a keverékek viselkedésére. Ráadásul a tesztelés során, főleg a korai szakaszban, a versenyzőknek tényleges befolyásuk is van.

„Ha egy pilótának tetszik egy konkrét konstrukció – nem tudják persze, mit tesztelnek, de magabiztosan érezhetik magukat egy prototípuson –, akkor ezt a prototípust fogják szorgalmazni” – mondta Mario Isola Pirelli-főnök. „Ismerem Vettelt néhány éve, és azt kell mondanom, nagyon érdekli a tesztelés, az, hogy éppen mit tesztel, számos kérdést is fel szokott tenni. Néha le kell állítanod, és megmondanod neki, hogy neked az a dolgod, hogy beszélj, nem az, hogy kérdezz. Az ő személyisége ilyen, szereti érteni, hogy mit csinál.”

Ez az az előny, amellyel a Mercedes versenyzői nem rendelkeznek: Toto Wolff, a gyártó motorsportfőnöke elmondta, egyelőre nem is tervezik, hogy Nico Rosberget vagy Lewis Hamiltont autóba ültetik. Mikor a pilótákat megkérdezték erről, azzal válaszoltak, ha a vezetőség akarja, vezetni fognak, de nem tűntek úgy, maguk erősködnének, hogy ők mehessenek tesztelni. Ami a Red Bullt illeti, ők még nem közölték, bevetik-e Daniel Ricciardót és Max Verstappent októberi tesztjükön. Az mindenesetre biztos, hogy ha a két másik csapat állandó versenyzőit küldi a Pirelli-gyakorlásra, akkor sem lesz akkora befolyásuk a 2017-es keverékre, mint az első naptól fogva szerepet vállaló Vettelnek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: