DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Ferrari: Minden a legnagyobb rendben

Az utóbbi időben komoly átalakításon esett át a maranellói F1-es istálló, s bár az eredmények továbbra sem az elvárások szerint alakulnak, a csapatfőnök szerint nincs szükség újabb változtatásra.

A Ferrari részben kényszerűségből változtatott a csapat felállásán a szezon közben, hiszen James Allison – vélhetően nagyrészt felesége tragikus halála miatt – úgy döntött, hogy távozik az olaszoktól, a helyére pedig Mattia Binotto érkezett a technikai igazgató székébe. Maurizio Arrivabene csapatfőnök szerint vele és a többiekkel a maranellóiak megtalálták a megfelelő embereket az egyes pozíciókba:

vettel-ferrari-szingapur



„Teljesen rendben vagyunk a jelenlegi személyzettel. Nagyon jó most a légkör Maranellóban” – idézi Arrivabene szavait a GrandPrix247.com szakoldal. „Mattia és a körülötte dolgozó emberek személyében a megfelelő személyekkel dolgozunk együtt. Egyszerűen csak fent kell tartaniuk ezt a mostani hangulatot, koncentrálniuk a következő évre, miközben fél szemüket még az idei szezonon tartják. Teljes nyugalomban kell dolgozniuk – ez azt jelenti, hogy mindenféle nyomás nélkül. Most pontosan ezt csinálják, és nincs szükségünk senkire pluszban.”

Korábban a sajtóban felmerült, hogy esetleg visszacsábítják a nyugdíjas éveit töltő Ross Brawnt, vagy esetleg megpróbálják áthozni a Mercedestől Paddy Lowe-öt, de Arrivabene ismét kihangsúlyozta: nincs szükségük még egy rutinos mérnökgurura.

„Már számos alkalommal elmondtam, hogy tökéletesen rendben vagyunk ezen a téren. Mattia remek munkát végez, és nincs szükségünk másra. Mattia a technikai igazgatónk, korábban James volt az, így most már ő szervezi ezt a területet. Már rengetegszer elmagyaráztuk a berendezkedésünket, mi mást kellene még tennem?” – tette fel a költői kérdést az F1-es alakulat vezetője.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: