DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Rosberget meglepte a technikai hiba

A német pilóta egyetlen gyors kört futott az időmérő edzés utolsó szakaszában, ami elég volt ahhoz, hogy elhappolja Lewis Hamilton elől az első rajtkockát a vasárnapi futamra.

Az első körök után úgy tűnt, hogy Nico Rosberg időmérő edzése komoly csapást fog szenvedni, hiszen a Mercedes elektronikai hibát állapított meg a német pilótánál. De Rosberg visszatért, és egyetlen gyors körén nagyon odatette magát, melynek eredménye az első rajthely lett hazai futamára. „Nagyon örülök, kiváló kört futottam, de nem csak hogy egyre volt lehetőségem, több üzemanyag volt az autómban” - nyilatkozta a német. „Ezzel együtt különösen örültem, hogy sikerült. Egyelőre nem tudom, hogy mi történt pontosan, egyszerűen nem reagált a gázpedál, a kör végén állt le a motor. Még sosem fordult elő ilyen, de holnapra biztosan rendbe hozzák. Izgalmas futam Lewisszal, a Red Bullokkal, valamint a Ferrarikkal, bár ők egy kicsit hátrébbról indulnak.”



Lewis Hamilton hiába tett meg mindent, utolsó körén nem tudta megszorongatni csapattársát, így be kellett, hogy érje a második hellyel - de egy héttel ezelőtt is ebből a pozícióból sikerült nyernie. „Jó hétvégénk van, nem akadt semmi gondom, megvolt a tempóm, csak sajnos nem tudtam megfelelően befejezni az utolsó kört. Nem tudom, mennyire blokkolt a kerék, szerintem nem veszítettem időt. Szerintem a holnapi jó nap lesz a Mercedesnek” - tette hozzá a háromszoros világbajnok.

Daniel Ricciardo zsinórban másodszor tudta megszerezni a harmadik rajtkockát a két Mercedes mögött, önbizalmának mindenképp jót tesz, hogy ezúttal is le tudta győzni csapattársát. „Szerintem elég közel voltunk, az első köröm jól sikerült, és tudtam, hogy már túl sok nincs benne. Talán egy tizeddel javulhattam volna még, de ez nem lett volna elég a pole-pozícióhoz. Közel vagyunk, s mivel tegnap azt mondtam, hogy öt tizedre vagyunk, ez egyáltalán nem rossz eredmény. A holnapi nap számít, és ha jól tudom, eltérő abroncsokat is használunk majd hozzájuk képest.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: