DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Megérkezik az élmezőnybe a McLaren?

A karosszériát tekintve már a harmadik helyért harcolnak a Ferrarival és egy kicsit erősebb motorra vannak attól, hogy még előrébb léphessenek - visszatér az elitbe a legendás F1-es istálló?

A Hungaroringen már egyértelműen a McLaren-Honda állt a középmezőny elején, a három élcsapat után negyedik erőként beszélhettünk a wokingi-japán házasságról - Fernando Alonso oda is ért a hetedik helyre a futam végén. Eric Boullier szerint a karosszéria felveszi a versenyt az előttük állókkal, a motor és a megbízhatóság terén vannak még lemaradásban.

McLarenSilverstone



"Tanulnunk kellett a Hondával közösen, a különböző kultúrákat össze kellett hangolnunk" - mondta Boullier a SpeedWeeknek. "Voltak hullámvölgyeink, de most nagyon jó a kapcsolat, folyamatosan folynak a tárgyalások Anglia és Japán között, sok konferenciát tartunk" - magyarázta az együttműködést.

"Úgy becsülöm, hogy fel tudjuk venni a versenyt a karosszéria területén a Ferrarival, így ott vagyunk a legjobb három között, legalábbis ezért harcolunk. A Mercedes és a Red Bull természetesen előttünk van" - értékelte a csapat helyzetét a francia szakember. "Aki nagyobb motorerővel bír, az megengedhet magának más szárnyállást is, amit mi egyelőre nem tehetünk meg. Amíg ez így van, a karosszériánkban kell bíznunk." Tehát az istállónál úgy látják, hogy amint erősebb lesz a Honda-motor, még hatékonyabbá válik az autó aerodinamikája, így még inkább elérhetik az élcsapatok tempóját.

"Ahhoz, hogy elérjük a Mercedes szintjét, nem tizedeket, hanem másodperceket kell javulnunk, de tiszta és egyértelmű előrelépésre számítok" - tekintett előre. Az erőforrással kapcsolatban a legnagyobb gond továbbra is a turbó, amelyben még nagyobb a lemaradása a Hondának - ezt ugyanis a többi motorgyártó már 2010 környékén elkezdte fejleszteni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: