DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Harc 1 másodpercért: Így működik egy csapat a háttérben

Az F1 jóval több annál, amit a tévé megmutat, sőt, igazán csak ezen túl kezdődik: röpke betekintést kaphattunk az összesen 700 főt foglalkoztató Red Bull életébe, innen hoztunk izgalmas tényeket a sportág ritkán emlegetett oldaláról.

A Magyar Nagydíjat megelőzően egy csoport újságírónak tartott közös sajtóeseményt a Siemens budapesti központjában a technológiai cég és Formula-1-es partnere, a Red Bull Racing. Utóbbi részéről egy szakember, Zoe Chilton érkezett, aki prezentációjában számos érdekességet árult el a háttérből, melyek nagy része talán még a leglelkesebb rajongók számára sem ismert. Közülük gyűjtöttük össze a legkülönösebb és legkiemelkedőbb tényeket:

1 másodperc: Ennyit gyorsul egy Formula-1-es autó a szezon elejétől a befejeztéig, azaz ha év végén visszatérnének a legelső nagydíj helyszínére – hivatalosan ugyanazzal a modellel –, ennyivel jobb köridőt tudnának teljesíteni. Ebből látszik, mennyire fontos az F1-ben az évközi fejlesztés, és mekkora lemaradásba kerülhet az a csapat, aki alulmarad a mérnöki versenyben. Az 1 másodperces különbség nem hasraütésszerű, a Red Bull Racing 2014-re vonatkozó kalkulációi jutottak erre a különbségre.

30 000 módosítás: A fent említett 1 másodperces különbséget a csapat ennyi, az autó elemein végzett módosítással éri el. A tervezők kezei közül egyetlen hét alatt 1000 újítás kerül ki. Összehasonlításként a Formula-1-es autó 7500 egyedi komponensből áll, beleértve a legapróbb összetevőket is.



4 óra: A szabadedzések teljes időtartama egy F1-es versenyhétvégén, azaz ennyi idő jut arra, hogy az említett nagyságrendű fejlesztést kipróbálják élesben, a pályán is, és eldöntsék, biztonságos-e, illetve valóban köridőben mérhető előrelépést jelent a csapat számára. Idáig természetesen hosszú út vezet, a végleges dizájnt gyakran tíz változat közül választják ki: a módosításokat először számítógéppel, CFD-technológiával modellezik, kipróbálják őket a versenyzői szimulátorban, végül 60 %-os modellen a szélcsatornában. A szabályok teljes méretű modellt nem engedélyeznek. Az autó egyes részei, például az első és hátsó szárny versenyről versenyre változnak.

Műszaki partnerségekért felelős menedzser: Magyarra átültetve valahogy így hangzik Zoe Chilton beosztása a Red Bullnál (Senior Technical Partnership Manager). Ő a Red Bull gyárában dolgozó 700 fő egyike, feladata pedig a külső partnerekkel való munka koordinálása, melyek közé tartozik például a Siemens.

Siemens: A csapat technológiai partnere biztosítja a virtuális infrastruktúrát, azaz azokat a szoftvereket, amelyek a Red Bull mindennapi életéhez szükségesek. A partnerség a csapat alapítása óta eltelt 12. éve tart, és minden területre kiterjed a Siemens termékéletciklus-kezelő szoftvereivel: az alkatrészek tervezéséhez alkalmazott CAD-től az adatelemző programokon át egészen a pályán használt Intranetig. A két legfontosabb szoftver az NX, amellyel a teljes autó megtervezése és gyártása folyik, valamint a Teamcenter.

Egy kuplung az NX szoftverben

Teamcenter: Ez a szoftver lényegében a csapat által végzett összes folyamatot és tevékenységet átfogja, összeköttetésben van minden más szoftverrel, így ezen keresztül bármire vonatkozó adat lekérhető. Egy alkatrészt tervező mérnök például tudni fogja, rendelkeznek-e megfelelő alapanyaggal és eszközökkel elképzelése megvalósításához.

Operations room: Miközben a csapat versenyzői a világ valamely táján épp egy nagydíjon köröznek, az angliai főhadiszálláson, Milton Keynes-ben tucatnyi szakember figyeli a képernyőt, és tanulmányozza az esetenként több tízezer kilométerről érkező adatokat. Feladatuk a pályán levő csapat támogatása, az információk elemzése, mely segítségével a stratégiába is beleszólnak. Nyugodt környezetben, magasba szökő adrenalin nélkül hozhatnak döntéseket, és az sem mellékes, hogy a szabályok értelmében mindössze 60 csapattag utazhat a nagydíjak helyszínére. Az ottani mérnököknek is van egy hasonló szobájuk, amely a Tree House, azaz ’Faház’ nevet viseli.

Szállítás vízen és levegőben: Míg az európai helyszíneken a 45 000 kilogrammnyi felszerelés utaztatása kamionokkal történik, addig a tengerentúli versenyek logisztikája két úton zajlik, tengeri és légi szállítással. Hajóval azt a felszerelést szállítják, amely nem igényel folyamatos frissítést, így elsősorban a boksz berendezését, szerszámait. Mivel a tengeri szállítás akár két hónapot is igénybe vehet, 5 készlet van folyamatosan úton. Magukat az autókat, a fejlesztéseket és az érzékeny rakományt, mint például számítógépeket, légi fuvarozással szállítják, ami természetesen sokkal gyorsabb, és nincs szükség egynél több készletre.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: