DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Jövőre már dobogókat szerezhet a Honda

Yusuke Hasegawa, a japán gyártó F1-es főnöke nyilatkozott a 2017-es és 2018-as szezonban felállított elvárásairól. Szerinte két éven belül a dobogó és a győzelem már reális lehet a McLaren számára.

A Hondának messze nem úgy alakult az F1-be való visszatérés 2015-ben, ahogy azt eltervezték. A közös projekt első évében várakozásokon aluli teljesítményt nyújtott a wokingi alakulat a gyenge erőforrás miatt. Idén már a középmezőnyben harcolnak a McLaren pilótái, a következő években pedig már a dobogón való ünneplést akarja elérni a Honda projekt vezetője, Yusuke Hasegawa.

A japán szakember a 2016-os teljesítményük elemzésével kezdte nyilatkozatát: „Nem vagyunk teljes mértékben elégedettek, de az idei évi eredményeink mégis elfogadhatók, ha figyelembe vesszük, hogy honnan indultunk. A terveink szerint haladunk. Optimisták vagyunk azzal kapcsolatban, hogy két éven belül már a dobogós helyezésekért és a győzelmekért harcolhatunk.”

 honda_06.27.



Amikor a japánok főnökét arról kérdezték, hogy van-e reális esélyük idén pódium elérésére, ő ezt válaszolta: „Nem, csakis szerencsével érhetünk el ilyen jó helyezést. A valós célunk most az, hogy folyamatosan pontszerző pozícióban végezzünk.”

A Honda első embere szerint van, olyan terület, ahol már utolérték a többi csapatot: „Elektronika terén, úgy gondoljuk, hogy tulajdonképpen már elértük a többi gyártó szintjét. Most már a belső égésű motorra kell koncentrálnunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: