DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ericssont büntetik, Raikkönen megúszta

Repkednek a büntetőpontok Monacóban: a csapattársával ütköző Marcus Ericssonnak (rajtbüntetéssel együtt) és még két pilótának osztottak ki belőlük, ráadásul még többeket vizsgálnak.

Monacóban a Sauber pilótái között ismétlődött meg a két héttel korábbi Mercedes-eset, csak még szerencsétlenebbül. A kiscsapat két pilótája, Felipe Nasr és Marcus Ericsson a nem túl előkelő 15. és 16. helyen haladtak Monte-Carlóban, mikor a csapat felszólította a lassabb Nasrt, engedje el a svéd pilótát, aki esélyesebbnek tűnt az előttük haladó Pascal Wehrlein és Romain Grosjean megelőzésére.

Nasr azonban nem tett eleget a felszólításnak, mire Ericsson a Rascasse kanyarban próbált előzni. A két Sauber összeütközött, és bár a versenyt folytatni tudták, kisvártatva mindketten kiestek. Az általános vélekedés szerint mindkét versenyző buta hibát követett el, Nasr lázadása és Ericsson felesleges előzése nélkül nem bukták volna a versenyt. A versenybírák szemében azonban csak a svéd felelős, aki három rajthelyes hátrasorolást kap Montrealban, valamint két büntetőpontot írnak licenszére. Ericsson így hat pontnál jár. 

Nem csak ő kapott büntetőpontot a verseny után, Pascal Wehrleinnek négyet is odaítéltek: kettőt azért, mert túl gyorsan hajtott a virtuális biztonsági autó periódusában, kettőt pedig kék zászlók figyelmen kívül hagyásáért. Két tíz másodperces időbüntetéssel is sújtották, a német így a 14. helyen fejezte be Monacót.

Valtteri Bottas Esteban Gutierrezzel ütközött, amiért szintén büntetőpontot kapott.

További ítéletek is születhetnek: A stewardok Danyiil Kvjatot és Kevin Magnussent is meghallgatják a futam elején történt ütközés miatt, csakúgy, mint Kimi Raikkönent, aki a fél pályát végigjárta Ferrarija alá gyűrt alsó szárnnyal, mígnem kiállt a versenyből, előtte pedig Romain Grosjeant is kis híján a falba kényszerítette.

 

Frissítve: Raikkönen végül nem kap büntetést, a bírák ugyanis elfogadták az indoklást, hogy a finn először úgy gondolta, biztonságban vissza tud térni a bokszba, a csapat azonban – mint a rádióüzenetek is megerősítik – a félrehúzódásra kérte őt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: