DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Megszólalt a Hamilton-pletykák másik érintettje

Furcsa híresztelés kezdett terjengeni az olasz sajtóban a hét elején, amely akkor sem tűnt valami hihetőnek, most pedig már még kevésbé az. Pascal Wehrlein is hallott róla, de azonnal még nem vágyik a Mercedesbe.

Nehéz volt értelmezni azt a hétfőn megjelent hírt, miszerint Lewis Hamilton rejtélyes okokból kénytelen lenne kihagyni a hétvégi Monacói Nagydíjat, helyére pedig fiatal neveltjét, Pascal Wehrleint ültetheti be a Mercedes. A hétvége közeledtével aztán kiderült, semmi nyoma annak, hogy igaz lenne ez a híresztelés, ami viszont nem is csak a sajtóba, hanem már a pilóták fülébe is eljutott.

Dppi_00116005_331



„Hallottam róla, és néhányan meg is kérdeztek erről. De sohasem volt szó ilyenről” - mondta Wehrlein a Motorsport kérdésére. „A pletykák az előző futamot követően kaptak szárnyra, és talán csak amiatt kezdtek róla beszélni az emberek, mert én vezettem a teszten. Jelenleg azonban ők [Nico és Lewis] a legjobb versenyzők a mezőnyben, bajnokságokat nyernek, szóval semmi okuk nem lenne cserélni. Bár az is igaz, hogy ha rossz munkát végeznék, sohasem merülnének fel ilyen híresztelések.”

Wehrlein állítása szerint a Mercedes azért hívta az utolsó pillanatban mégis őt tesztelni Barcelonában múlt szerdán, mert kedden nem tudták befejezni a programjukat, a formula.hu értesülése szerint azonban Esteban Ocon váratlan mellőzésében az is közrejátszhatott, hogy a francia pár hét múlva már a Renault versenyzője lesz.

Az F1-be jelenleg a Manornál beletanuló német mindenesetre tisztában van vele, hogy a Mercedesszel való kapcsolata és eddigi erős előmenetele könnyen pilótaülést érhet számára az brackley-i alakulatnál a közeljövőben, ha a továbbiakban sem okoz csalódást.

„Talán kínálkozhat lehetőség, de erre nekem nincs ráhatásom, csupán a saját pályán nyújtott teljesítményemmel mutathatok valamit. De nem is gondolok erre, hiszen zavaró tud lenni, ha túl sok ilyesmi vagy egy versenyző fejében.”

„Nem hiszem, hogy az új Lewisként tekintenek rám. Talán Mercedes-pilóta lehetek a jövőben, de nem az új Lewis Hamilton. Tavaly megnyertem a DTM-et, miközben a Mercedes junior- és tartalékversenyzője voltam, tehát ha jó munkát végzek, akkor talán már nincs is olyan messze, hogy a Mercedesnél versenyezzek.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: