DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Nem lépett előre elég nagyot a Ferrari

A maranellói F1-es istálló korábbi elnöke, Luca di Montezemolo szerint a tavalyi fejlődés még 2014 munkájának eredménye volt, 2016-ra viszont többet várt volt csapatától.

Luca di Montezemolo 2014-ig volt a Ferrari elnöke, de természetesen továbbra is aktívan követi az eseményeket - szerinte a tavalyi fejlődés még a korábbi évre vezethető vissza, idénre viszont többet várt volt csapatától.

"Tudom, hogy mit tettünk 2014-ben a fejlődésért, a tavalyi komoly előrelépés az azt megelőző szezon munkájának eredménye volt" - nyilatkozta di Montezemolo. "Hogy őszinte legyek, nagyobb lépést vártam idénre tavalyhoz képest, már öt futam eltelt és még egyet sem nyert meg a csapat. Viszont hosszú még a szezon" - tette hozzá.

Ferrari_3



"Manapság a Mercedes és a Ferrari között megvan a távolság, de a Ferrari és a többiek között is megvan ez" - beszélt a CNN-nek a Mercedes jelenlegi dominanciájáról. "Amikor a Ferrari volt a csúcson, a Renault is nagyon erős volt, a McLaren és a Williams is".

Szóba került Nico Rosberg és a maranellói istálló közötti kapcsolat és a felröppenő pletyka is, de a volt elnök inkább Daniel Ricciardóra szavazna. "Először is, ő egy nagyon rendes srác" - beszélt az ausztrál pilótáról. "És nagyon gyors, Sebastian Vettel megmondhatja, hogy mennyire az. Ráadásul félig olasz! Ha még én lettem volna abban a pozícióban, őt választottam volna".

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: