DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Kvjat-Verstappen: Ezért döntött így a Red Bull

Belső feszültség volt Verstappen és Sainz között, de a spanyol F1-es pilótának is lesz lehetősége feljebb lépni - Kvjatot egyszerűen lassú volt, csökkenteni akarták rajta a nyomást.

Nagy port kavart a Red Bull döntése, mely szerint Danyiil Kvjatot lefokozza és visszaküldi a Toro Rossóhoz, a helyére pedig azt a Max Verstappent ülteti, akit hosszútávon magához szeretne láncolni. A fiatal holland pilóta édesapja megerősítette, hogy fia hosszútávra kötelezi el magát az energiaitalosokhoz, Helmut Marko pedig elmagyarázta, hogy mi áll a döntés hátterében.

"Danyiilt sokan támadták most, nagy volt rajta a nyomás, ezt akartuk csökkenteni" - nyilatkozta Marko a motorsport-total.comnak. "Idén közel sem ment olyan jó,, három-öt tizedmásodperc volt a lemaradása Ricciardóhoz képest, míg tavaly hasonló volt a tempójuk. Kínában remek volt, Szocsiban balesetet okozott, nem volt elég kiegyensúlyozott. Ennek oka a nyomás volt, amit saját magára helyezett".

VerstappenRedBull



"Romain Grosjean volt már hasonló szituációban, akkor ő is sorra törte az autókat, mi ezt el akartuk kerülni. Szerencsére vagyunk olyan helyzetben, hogy tudunk neki autót biztosítani a Toro Rossónál, ahol újra felépítheti önmagát". Azonban mint kiderült, nem csak ez állt a háttérben - Verstappen és Sainz között volt némi feszültség a faenzai istállónál. "Volt egy komoly nyugtalanság Max és Carlos között, ezt is feloldottuk ezzel a lépéssel. Kvjat nagyrészt megérti a döntést és szerintem ez nem lefokozás, mert a Toro Rosso nagyon jó idén".

"Plusz ok volt az, hogy ne Monacóban és Montrealban szokják meg az új autóikat, ahol nagyon könnyű hibázni, hanem már Barcelonában mehessenek egy futamot. Max most meccselhet Ricciardóval, ami nagyon nehéz, mert Daniel rendkívül erős jelen pillanatban. A szezon végén újraosztjuk a lapokat a két csapat pilótafelállását illetően, ez azt jelenti, hogy Carlos Sainznak is van esélye feljebb lépni" - tekintett előre Marko.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: