DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Kimi: Motiváció van, de lesz-e folytatás?

Kitűnő szezonkezdeten van túl, de ennek ellenére is kérdéses, lesz-e folytatása Kimi Raikkönen F1-es karrierjének – a finn sajátos stílusában válaszolt arra, hogy mikor dőlhet el a sorsa...

A Ferrari utolsó világbajnoka, Kimi Raikkönen F1-es jövője évek óta a silly season egyik slágertémája: a szaksajtó egy jelentős része tavaly és tavalyelőtt is finn versenyző lecserélését vizionálta, favoritként Hülkenberget, illetve Bottast említve a helyére, de Grosjean, Ricciardo, sőt Verstappen és Sainz neve is felmerült.

kimi_szocsi16_cs



Raikkönen azonban mindkét alkalommal maradt a csapatnál, az idei év végén viszont ismét kérdéses a folytatás, hiszen szerződése a szezon végén lejár az olaszokkal. Az amerikai ESPN-nek nyilatkozva a finn ki is fejtette, hogy bár jövője kérdéses, a szándékai egyértelműek, hiszen motivációja még mindig a helyén van:

„Az év végéig van szerződésem, szóval ki tudja, mi történik majd jövőre, én mindenesetre nem lennék itt, ha nem élvezném azt, amit csinálok. Egyértelmű, hogy most is szenvedélyesen szeretem a versenyzést, de vannak bizonyos dolgok, melyek nem a mi kezünkben vannak. Csupán annyit tehetek, hogy megpróbálom a lehető legjobbat kihozni magamból, s aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő” – mondta a finn, a végére egy igazi raikkönenes mondatot biggyesztett hozzá arra vonatkozólag, hogy mikor derülhet ki, mi lesz vele jövőre:

„Biztos vagyok benne, hogy valamikor az idén, de legkésőbb jövőre tudni fogjuk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: