DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Alonso szerint a McLarennek a Red Bullt kell figyelnie

A kétszeres F1-es világbajnok úgy véli, hogy az egykörös tempón kell javítaniuk, de a következő futamokról újabb pontszerzéseket vár - szóba került már az első öt hely is.

Fontos lépést tett előre a hétvégi Orosz Nagydíjon a McLaren-Honda, hiszen Fernando Alonso és Jenson Button is pontot szerzett, ez pedig a 2015-ös Magyar Nagydíj óta nem fordult elő az istállóval. Érthető az optimizmus a csapat háza táján és rögtön a középmezőny masszív tagjaként tekintenek magukra - Fernando Alonso odáig ment, hogy a Red Bull lehet számukra a mérce.

"Nagyszerű volt, hogy mindkét autó pontot szerzett hétvégén és mivel folyamatosan fejlődünk, reméljük, hogy többet is fogunk szerezni hamarosan. Azonban közben a többi csapat is fejleszt, a Red Bull például Kínában a dobogóért harcolt és ott, ahol kevésbé számít a motoerő, a Ferrarival tud vívni. Őket kell figyelnünk" - jelentette ki a kétszeres spanyol világbajnok.

FernandoAlonso_1



Azzal azonban Alonso is tisztában van, hogy motorerő terén továbbra sem remekelnek - Szocsiban például ötven másodpercet veszítettek a spórolás miatt és Jenson Button szerint előzni még mindig nagyon nehéz az autóval. "Extra erőre van szükségünk az időmérőn, ami a többieknek meg is van. Feljebb kell kapaszkodnunk a rajtrácson, hogy elkerüljük az akciókat az első kanyarokban. Dolgozunk rajta, lépésenként haladunk, de elégedettek vagyunk az eredményekkel" - nyilatkozta.

A következő futamokra pozitív várakozással tekint a pilóta. "Versenyről versenyre leszünk egyre jobbak, úgyhogy Barcelonában és Monacóban is azt várom, hogy pontokat tudunk majd szerezni. Remélhetőleg most már odaérünk majd az első öt közé. Lesznek új alkatrészeink, de mindenki másnak is lesznek, úgyhogy meglátjuk mi lesz akkor, ha néhány zsetonért több erőt tudunk kihozni a motorból" - bizakodott Alonso.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: