DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Öröm a Renault-nál? Igen!

A francia F1-es csapat legalább annak örülhetett az időmérő edzés végén Szocsiban, hogy két csapatot sikerült maguk mögé utasítaniuk - a pilóták mindenesetre jobb versenytempóban reménykednek .

A Renault továbbra is képtelen kitörni a mezőny végéről, teljesítményüket pedig remekül aláhúzta a Szocsiban rendezett időmérőn mutatott tempójuk. Kevin Magnussen egy hellyel maradt le a továbbjutást jelentő pozícióról a Q1-ben, csapattársa pedig mindössze 95 ezreddel futott lassabb időt a dánnál. Alan Permane, a Renault pályamenti műveleteiért felelős mérnöke előrébb várta autóit, és sokkal jobb teljesítményt szeretne az RS16-ostól vasárnap délután.



Permane szerint Kevin Magnussen kevésbé volt elégedett az autójával, amit a két pilóta nyilatkozatai is megerősítettek. „Ez nem éppen a legjobban sikerült kör volt, hiszen nem tudtuk a megfelelő működési tartományba hozni az abroncsokat, és a beállítással is elcsúsztunk” - mondta a dán. „Egyensúly szempontjából a harmadik edzés sokkal jobban sikerült, igaz, az időmérő mindig nagyobb kihívást jelent. Sokkal többre lehettük volna képesek, ha sikerült volna megtalálni az optimumot.”

Annak ellenére, hogy Jolyon Palmer gyengébb időt futott csapattársánál, boldogabb volt az időmérőt követően. „Az autó nagyszerűen teljesített ma, úgy tűnik, megtaláltuk azt a problémát, ami az elmúlt futamokon hátráltatott” - mondta a brit. „Megváltoztattunk valamit, ami bevált, így nagyszerű, hogy ismét a pályán lehetek! Elégedett vagyok, hiszen most megmutathatom, pilótaként mire vagyok képes, mert ezelőtt nagyon frusztrált voltam.”

„A csapatunk nem szupergyors, de az autónk jó, és remek versenyt várok holnap. Úgy tűnik, a versenytempónk jobb, mint az időmérős - képesnek kell lennünk arra, hogy gyorsan előre tudjunk lépni és kihasználni minden elénk táruló lehetőséget” - nyilatkozta a brit versenyző.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: