Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2016. július 30. szombat
F1

Az indonéz újonc még keresi a határokat

Mindkét napján elszenvedett egy-egy balesetet az újonc Rio Haryanto. Hibáit azzal magyarázza, hogy még ismerkedik az F1-gyel. Csapata, a Manor előrelépéseit ő is tisztán érzi.

A Manor bemutatkozó pilótája, Rio Haryanto – Indonézia első Formula-1-es versenyzője – az első barcelonai téli teszt két utolsó napján ülhetett az autóba, ám mind szerdán, mind csütörtökön megpördült egy-egy alkalommal, utóbbi során a gumifalnak ütközött. A teljes teszt során ebben a két esetben fordult elő, hogy nem műszaki probléma, hanem baleset miatt kellett belengetni a piros zászlót. Haryanto elmondása szerint még a határok után tapogatózik.

„Továbbra is tart a hozzászokás az autóhoz, keresem a határait. Kissé hevesen érkeztem a 4-es kanyarba, a gép pedig sajnos megsérült, ezért nem tudtam befejezni a délutáni edzést” – idézi a motorsport.com a csütörtöki esetre kitérő versenyzőt. „A reggelünk azonban eredményesen alakult, sikerült tartani magunkat a futási tervhez, és javulást értünk el az autóval. Remélem, a következő teszten még többet tanulok.”

„Hatalmas a különbség a GP2-höz képest” – beszélt a Formula-1-ben szerzett friss tapasztalatairól is Haryanto. „Ott talán két mérnökkel dolgozol együtt, az F1-ben azonban 30-40-nel. Sok emberrel kell együttműködnöm, és számos procedúrát is követnem kell. A változás nagy, de idővel hozzászokom. Egyre bizalmasabbá válok a csapattal, jobb a kapcsolatom a mérnökökkel. Nyilvánvaló, hogy tanulni vagyok itt, még két tesztnap áll a rendelkezésemre, igyekszem annyit fejlődni az első nagydíj előtt, amennyit csak lehet.”

Csapattársához, Pascal Wehrleinhez hasonlóan ő is érzi a fejlődést a Manornál. „Annyit mondhatok, hogy a régi autó, amelyet tavaly teszteltem, és az új között már most meglehetősen nagy különbség érezhető a teljesítmény és fejlesztések terén.”

Olvastad már?