DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Egy teljes tesztnapot veszített Alonso

Csupán három kört tudott megtenni Fernando Alonso az F1-es barcelonai teszt negyedik napján, így a McLaren nem tudta elvégezni a csütörtökre tervezett versenyszimulációt.

Összesen nyolc tesztnap áll a csapatok rendelkezésére a 2016-os szezonnyitó előtt arra, hogy pályára vigyék autóikat, Alonso azonban már az első teszt során lemaradásban érezheti magát a megtett körök számár illetően. A spanyol csupán három installációs kört tudott megtenni csütörtökön, majd a McLaren hűtőrendszerében történt szivárgás miatt már nem tudott pályára gurulni, így a versenyszimulációt sem tudta elvégezni.

 McLaren



Alonso elmondta, egyáltalán nem elégedett a csütörtöki nappal, azonban az biztatja, hogy a meghibásodás nem jelent túl nagy gondot – csupán a megoldás volt időigényes a csapat számára. „Természetesen egy kicsit csalódott vagyok amiatt, ahogy ma mentek a dolgok. Azzal a gondolattal vigasztalom magam, hogy ez egy apró probléma, amit könnyű lesz kezelni a második tesztre. Összességében azonban több időre lenne szükségem a pályán.”

Matt Morris, a csapat vezető mérnöke elmondta, sajnálja az elvesztegetett időt, azonban örül, hogy a probléma könnyen orvosolható. „Sokáig tartott, hogy megtaláljuk a szivárgás helyét, aztán nehezen fértünk hozzá. Mindig frusztráló érzés, amikor a hibák ilyen sok időbe kerülnek. De inkább ilyen problémáink legyenek, mint nagyobbak – a tesztek azért vannak, hogy ezeket a gyenge pontokat megtaláljuk. Előrébb járunk, mint egy éve, és ezt szeretnénk bebizonyítani az elkövetkezendő hetekben.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: