DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Miért jó választás Wehrlein a Manor számára?

Vajon mi szólt Pascal Wehrlein mellett a Manor részéről és mi volt a döntő érv? Mi várható a mindössze 21 éves F1-es pilótától újonc szezonjában?

A Manor hosszas gondolkodás és mérlegelés után úgy döntött, hogy Pascal Wehrlein lesz az egyik versenyzője 2016-ban - hogy jó döntés-e vagy sem, ez majd csak (jóval) később derül ki, egyelőre csak találgathatunk, hogy miért esett rá a választás.

Mitchell Adam, az Autosport.com újságírója szerint az első találkozása a fiatal pilótával nem volt túl pozitív - keveset beszélt, sablonos válaszokat adott és ahogy Adam fogalmazott: "több volt benne a Nico Rosberg, mint a Sebastian Vettel". Nem volt arrogáns, de túl kedves és közvetlen sem. Ez májusban volt, ősszel azonban már egy másik Wehrleinnel találkozott: bőbeszédűbb lett, viccelődött és szemlátomást sokkal nyugodtabbá, felszabadultabbá vált - ebben valószníűleg segítségére volt az addigra már gyakorlatilag megnyert DTM-bajnoki cím.

Ami elsősorban mellette szól, az a sebesség és a többiekhez képest nagy tapasztalat. Tavaly nagyon impresszív szezont futott a DTM-ben, ledolgozta hátrányát Ekströmmel szemben, a kvalifikációkon is nagyot javult, a versenytempója is fejlődött és továbbra is nagyon megbízható volt - meglepően koncentráltan versenyzett fiatal korához képest. Emellett pedig nem lehet elvenni tőle a Mercedesnél szerzett tesztpilótai tapasztalatát - a világbajnok csapatnál töltött idő komoly súllyal esik a latba. 

Wehrlein_1



Gary Paffett is elismerően beszélt róla. "Pascal végezte a legjobb munkát 2015-ben. Nagyon sokszor volt ő a legjobb és amikor nem, akkor is nagyon közel volt. Figyelni kel az adatait és látszk, hogy mit csinált másképp. A versenyeken nagyon harcos volt és nagyon ritkán volt gyenge napja. Amit sokan nem látnak, az az, hogy mennyi háttérmunka kell ahhoz, hogy a legtöbbet ki tudd hozni az autódból. Ő ezt pontosan tudja, nem volt rest éjszakákat erre áldozni és pontosan tudta, hogy mit szeretne kapni a kocsijától."

Tehát hogy miért őt választotta a Manor? Elvitathatatlan sebesség, bajnoki cím, F1-es tapasztalat, fiatal kor, folyamatos fejlődés mind a pályán, mint azon kívül, kevés hiba, bajnoki mentalitás. Persze az sem hátrány, hogy a Mercedes támogatta, de ha a pénz lett volna a döntő, Wehrleinnek ma sem versenyülése...

Hogy mi várható tőle, az persze nem csak rajta, hanem az autón is múlik - az, hogy pontokat szerezne, nem vitás, ki ülne be úgy egy autóba, hogy nem akar a legjobbak között végezni. Láttunk már nagy tehetségeket elsüllyedni a királykategóriában, de az eddigiek alapján nem biztos, hogy erre kell tenni a pénzünket vele kapcsolatban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: