DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Azonnali fejvédelmet követelnek a pilóták

Nincs mese, az F1-es versenyzők szövetsége kijelentette, hogy legkésőbb 2017-ig véghez kell vinni a pilótafülkék részleges lezárását, amivel csökkenne a fejsérülések esélye.

A Formula-1-ben komolyan mérlegelni kezdték a pilótafülkék valamilyen módon történő lefedését azt követően, hogy az elmúlt években Justin Wilson és Jules Bianchi révén két halálos kimenetelű fejsérülés is történt a formaautózás fő porondjain. Felmerült a teljes lefedés, de olyan részmegoldások is, amelyek bukócsőként funkcionálnának a pilóták feje felett, ezzel megakadályozva, hogy egy más autókról leszakadó elem a sisaknak csapódjon.

Az egyik megoldás a Mercedes által kidolgozott, és az alábbi képen látható halo-koncepció, ami a jelek szerint olyannyira elnyerte a pilóták tetszését, hogy a versenyzők érdekvédelmi szervezetének (GPDA) elnöke, Alex Wurz a következő üzenetet továbbította az illetékesek felé: mindenképpen be kell azt vezetni a Formula-1-ben.  

Screen-Shot-2015-08-27-at-4.58.00-PM



„Az FIA szakértői által elvégzett kutatás rendkívül alapos volt, és a folyamat végén egy egyértelmű megoldás rajzolódott ki. A versenyzők most úgy érzik, hogy ideje beültetni a gyakorlatba ezt az extra védelmet nyújtó intézkedést, legkésőbb 2017-re” - jelentette ki Wurz a BBC-nek nyilatkozva.

„Persze strukturális változtatásokra van szükség ehhez az autók karosszériáján, de mivel még majdnem egy évünk van ennek elkészítésére, nem tudom elképzelni, hogy bármelyik technikai szakember is ellenezné ezen komoly biztonsági fejlesztéseket - különösen annak fényében, hogy az utóbbi időben milyen nagy, fejsérüléssel járó baleseteket láthattunk a formaautózásban.”

A GPDA egy másik kérdésben is haladéktalanul változást akar: a Pirellitől 2017-re olyan gumikat követelnek, amelyek visszahoznák a határon való autózás fogalmát a Formula-1-be.

„A versenyzők egyértelműen ki akarják fejezni azon igényüket, hogy a Pirelli olyan abroncsokat gyártson, amelyekkel gyorsabban lehet haladni a kanyarokban, miközben továbbra is biztonságosak maradnak” - mondta Wurz. „Ha tapadós gumikat kapunk, boldog versenyzőink lesznek, a boldog versenyzők pedig egyet jelentenek az igaz teljesítménnyel, a termékről alkotott pozitív üzenetekkel és a határokig hajtott autókkal.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: