Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2016. június 24. péntek
F1

Wolff: Készek vagyunk a kompromisszumokra

A Mercedes F1-es alakulatának csapatvezetője elmondta: nekik elsősorban az istálló érdekeit kell szem előtt tartania, de hajlandó arra, hogy ezt bizonyos mértékig félretegyék a sport jövője érdekében.

Gyakran éri az a vád a mai Formula-1-et, hogy túlságosan kiszámíthatóvá váltak a versenyek, gyakorlatilag már a start előtt eldől, hogy ki nyeri a futamokat. Az utóbbi években többször is láthattunk rendkívül domináns teljesítményeket: 2010-től kezdve a Red Bull és Sebastian Vettel voltak fölényben – bár 2010-ben és 2012-ben egyaránt csak az utolsó nagydíjon dőlt el a vb-cím sorsa –, míg az elmúlt két esztendőben a Mercedes tarolta le a mezőnyt.

Wolff_Ecclestone_DPPI

A nézők egy része ennek köszönhetően elfordult a sportágtól, ezért az F1 nagyura igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy kiegyenlítettebbé váljon a verseny, s ezáltal ismét vonzóvá váljon a száguldó cirkusz. Bernie Ecclestone egyik elképzelése a független motorok bevezetése volt, ám ezt leszavazták a gyártók, akiknek január közepéig van idejük használható javaslottak előállniuk.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a cél közös, ám a saját érdekek más-más megoldásokat preferálnának. A címvédő gárda vezetője elmondása szerint hajlandó lenne kompromisszumokat kötni a Formula-1 fellendítése érdekében:

„Világos, hogy mindannyian szeretnénk előrelépni, és naponta veszek részt igazán érdekes egyeztetéseken Bernie-vel arról, hogy milyen irányba kellene haladnunk” – nyilatkozta Wolff az Autosportnak. „Előfordul, hogy eltérnek a véleményeink és a céljaink, de ismerem és abszolút elfogadom az ő célkitűzéseit. Nehéz eladnia a terméket, ha már a rajt előtt tudod, melyik versenyző vagy csapat fog nyerni.”

„Ugyanakkor ő is elfogadja, hogy a mai világban szem előtt kell tartanunk a Mercedes teljesítményét is. Most már csak össze kell fognunk és kitalálnunk egy megoldást, hogyan tehetnénk kevésbé kiszámíthatóbbá a sportot” – fogalmazott a Mercedes irányítója, hozzátéve: minden kapcsolat azon múlik, hogy a felek képesek-e megtalálni a megfelelő kompromisszumokat.

Olvastad már?