DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Alonso: Örömteli, hogy kiestem a Q1-ben

Fernando Alonso komoly hangulatváltozásokon esik át ezekben a hetekben. Az F1-es Orosz Nagydíj időmérője után például megállapította, hogy pozitívumai vannak a korai búcsújának.

A spanyol arra utalt, hogy a hajtáslánc különféle elemeinek cseréje miatt 15 rajthelyes büntetés vár rá a rajtrácson, így a további pozíciókért való küzdelem felesleges is lett volna számára. Szerinte még jó is, hogy kiesett a 16. helyen, hiszen a lényeg úgyis vasárnap jön.

Dppi_00115016_154



„Fontos lesz, hogy befejezzük a versenyt, mivel néhány kísérleti elemet is felszereltünk az autóra ezen a hétvégén, amelyeket már 2016-ra próbálgatunk, így jó lenne információt szerezni róluk. Azt már az elején tudtam, hogy az eredménytől függetlenül a mezőny végéről fogok rajtolni a büntetéseknek köszönhetően, így még pozitívnak is mondható, hogy kiestem a Q1-ben, hiszen így nem kellett további kilométereket beletennem az autóba ugyanazért az eredményért” - mondta a spanyol, aki ezúttal határozott nemmel válaszolt, amikor megkérdezték tőle, frusztrált-e az újabb gyenge szereplés miatt.

Jenson Button a McLaren idei formájához képest, azt kell mondani, hogy meglehetősen előkelő helyen végzett, hiszen a 13. lett, ami még őt is meglepte kicsit.

„Mindig is tudtuk, hogy ez egy nehéz pálya lesz számunkra, és biztos, hogy a versenyen még többet kell majd küzdenünk, mint az időmérőn. Nem számítottam arra, hogy a 13. helyen végzek, szóval jól dolgozott a csapat” - nyilatkozta a brit. „Elég különös kvalifikáció volt ez - a Q1-ben még minden a megszokottak szerint ment, a Q2-re azonban nagyot zuhant a pálya hőmérséklete, és az új gumiszettel is három tizeddel lassabb körre voltam képes. Noha mindig új abroncsokat kíván magának az ember az egyes szakaszok kezdetén, de ezúttal mégis inkább a használtakon folytattuk. Rendkívül alacsony volt a tapadás, a forgalom pedig igen nagy, ami bizonyára sokaknak fejfájást okozott.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: