DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Még öt évig együtt a Kaspersky és a Ferrari

A Kaspersky Lab, a világ egyik leggyorsabban növekvő kiberbiztonsági vállalata örömmel jelenti be, hogy meghosszabbította a Scuderia Ferrarival kötött szponzori szerződését. Az új, öt évre szóló szerződés 2017-től 2021-ig szól majd.

„Ez egy nagy és fontos nap a számunkra, így érthető, hogy nagyon izgatottak vagyunk, hogy ismét meghosszabbíthatjuk az együttműködésünket a Scuderia Ferrari csapatával. Habár különböző területeken dolgozunk, de az értékeink közösek, hiszen mindkét fél elköteleződött, hogy a legjobb legyen abban, amit csinál. Már nagyon várom a további izgalmas projekteket és győzelmeket!” - mondta az együttműködésről Eugene Kaspersky, a Kaspersky Lab elnöke és vezérigazgatója.

Eugene Kaspersky és Maurizio Arrivabene



A két cég közötti partnerség 2010-ben kezdődött, amelyet évről évre tovább bővítettek a felek. A Kaspersky Lab, a Scuderia Ferrari F1-es istálló szoros közreműködésével hozta létre a Kaspersky Motorsportot, amely összefogja a vállalat összes motorsporttal kapcsolatos tevékenységét.

2013-ban a Ferrari a Kaspersky Lab-et választotta a teljes körű IT-biztonsági szolgáltatásokat nyújtó biztonsági partnerévé, amellyel az együttműködés még tovább mélyült. Ez a technikai kooperáció egy újabb mérföldkő volt a két cég életében. Az olasz csapat, a Kaspersky Lab teljes körű védelmet nyújtó biztonsági megoldásait és szolgáltatásait élvezi, a legendás Maranello gyár területétől kezdve, egészen az informatikai rendszeréig.

„Látható, hogy bár különböző területeken dolgozunk, nagyon sok közös pont van közöttünk és a Scuderia Ferrari csapata között. Mindkét vállalat vezető szerepet tölt be a saját területén, elköteleződött az innováció mellett és egyaránt szenvedélyesen szereti azt, amit csinál. A Kaspersky Lab csapatával nagyon büszkék vagyunk arra, hogy egy ilyen inspiráló partnerrel dolgozhatunk együtt.” - kommentálta az együttműködést Alexander Moiseev, a Kaspersky Lab Európáért felelős ügyvezető igazgatója és a Kaspersky Motorsport alapítója.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: