DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A Williams már a jövő évre koncentrál

Felipe Massa, a Williams versenyzője tudja, nagyon fontos, hogy a hátralévő versenyeken jól szerepeljenek, azonban a következő szezonra történő felkészülés nagyobb prioritást élvez a csapatnál.

A 2014-es orosz versenyhétvégén Massának a motorral akadtak gondjai, így csak a mezőny végéről rajtolhatott, végül pedig a 11. pozícióig tudott felzárkózni a futamon. A Williams erős formáját mutatta azonban csapattársa, Valtteri Bottas, aki harmadikként zárt a versenyen. A kérdésre, miszerint idén is a dobogót tűzték-e ki célul az Orosz Nagydíjra, Massa így válaszolt: „Igen.”

Felipe Massa



„Úgy gondolom, számunkra ez egy jó pálya, szóval hiszek az autóban, hogy versenyképes lehet ezen a helyszínen. Tavaly az időmérő edzésen problémám volt a motorral, szóval hátulról kellett rajtolnom, de most nagyon várjuk a versenyt” – mondta a brazil, majd hozzátette, bízik benne, hogy idén jobban alakul a hétvégéje Oroszországban. „Remélem, hogy versenyképesek lehetünk, és mindkét autóval nagyon-nagyon jó pozícióban végezhetünk.”

A Williams ugyan továbbra is megpróbálja a maximumot kihozni autójából a hátralévő versenyeken, azonban már javarészt a következő évre fókuszál. „Az elmúlt versenyeken volt néhány fejlesztésünk, és most is hoztunk magunkkal kisebb újításokat, de úgy gondolom, már egy ideje a következő éven gondolkodunk” - nyilatkozta Massa.

„Megértjük, hogy nagyon fontos, hogy legalább ott végezzünk az év végén, ahol most állunk a konstruktőrök bajnokságában, de azt is tudjuk, hogy a következő szezon nagyon-nagy jelentőséggel bír. Minél korábban kezdjük el a felkészülést, annál jobb, szóval határozottan koncentrálunk a jövő évre.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: