DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Raikkönen: Néha meglepett a Ferrari

Habár a csapatfőnök, Maurizio Arrivabene úgy gondolja, nem a Ferrari lesz a favorit Szocsiban, Kimi Raikkönen nem venne mérget erre: szerinte sokszor láthattuk már, hogy az autó a vártnál jobban teljesített.

A Ferrari és Sebastian Vettel szingapúri győzelme után bebizonyosodott, hogy a Mercedest utol lehet érni, hiszen az ezüstnyilaknak is akadnak gyenge pontjai. A Japán Nagydíjon azonban már nem adták ki kezükből az első két helyet, így Lewis Hamilton és Nico Rosberg ismét dominálni tudott. Niki Lauda, a csapat elnöke nemrégiben úgy nyilatkozott, tart attól, hogy Szocsiban is utolérhetik őket a többiek, mivel az aszfalt minősége meglehetősen hasonló a szingapúri pályához.

 Kimi Raikkönen



Az olasz istállónál azonban úgy gondolják, az Orosz Nagydíj hétvégéjén nem fogják legyőzni a Mercedest – ennek ellenére elégedettek a fejlődéssel, amit az elmúlt időszakban sikerült elérniük. „Úgy gondolom, nem leszünk erősek, mert itt alacsony a tapadás – de Austinban jó lehet a tempónk” - nyilatkozta Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke. A szóvivő, Alberto Antonini hozzátette, továbbra is azon vannak, hogy futamról futamra erősebb teljesítményt nyújtsanak: „Határozottan vannak pozitív jelek, de tudjuk, hogy még sokat kell dolgoznunk.”

Kimi Raikkönent, a Ferrari versenyzőjét szintén meglepte az az előrelépés, amit a szezon kezdete óta sikerült elérniük, és elmondta, sokszor a versenypályán is csodálkozott az autó teljesítményén, így ez akár Oroszországban is megtörténhet. „Monza előtt azt gondoltuk, hogy kemény futam lesz számunkra, de végül elég jól sikerült” – idézi a finnt a Speed Week. „Suzuka sem volt rossz, pedig elméletileg az a pálya sem feküdt nekünk. Ez azt mutatja, hogy a helyes irányba haladunk.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: