DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Kizárták a Lotust a szocsi paddockból

Ismét nehéz helyzetbe került a Lotus F1-es csapata, hiszen a kifizetetlen számlák miatt nem foglalhatták el a számukra fenntartott épületet a paddockban - szerda délben azonban bebocsátást nyertek.

Bár az anyagi vonzata nagyon is komoly, kezd bohózatba illővé válni, ami a Lotus körül folyik mostanság: Spában nem engedték őket ki a csapat felszerelését a paddockból, Japánban pedig nem engedték be őket. Négy nappal a második Orosz Nagydíj előtt ugyanazt játszották el a csapattagokkal, amit Suzukában: egyszerűen nem léphettek be a paddock nekik fenntartott épületébe, ehelyett azon kívül, műanyag asztalok körül telepedtek le.

Szerdára azonban megváltozott a helyzet, és végre elfoglalhatták az őket megillető helyeket - a Lotus Twitter felelőse hálásan megköszönte a csapat iránt érzett szimpátiát, de bizonyítva, hogy az ilyen szomorú időkben is megőrizte humorérzékét, a következőt írta ki a csapat követőinek: „Hálásak vagyunk az együttérzésetekért, de bent vagyunk, és mindannyian el vagyunk foglalva az evéssel” - mindezt két, valóban étkező csapatagokról készült fotóval illusztrálva.

Az egyik fotón Romain Grosjean garázsa szerepel, a háttérben viszont még a Japán Nagydíj felirata látható - erre a titkos twitterező azt válaszolta, hogy még nem volt idejük lecserélni a matricákat az elválasztó paneleken. Egy másik követő afelől érdeklődött, hogy hová tűnt a képről az autó, mire egy szellemes kollégája annyit válaszolt: „biztosan megették…”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: