DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Button: Javult a McLaren tavalyhoz képest

Ezt állítja a korábbi F1-es világbajnok, aki az MP4-30 tervezésében tevékenyen közreműködő, Red Bulltól átcsábított aerodinamikai szakember, Peter Prodromou munkásságát dicséri.

A McLaren fontos szakemberrel gazdagodott a 2014-es szezon folyamán Peter Prodromou személyében, aki Adrian Newey jobb keze volt a Red Bullnál, az aerodinamika szakértője, amely területen az energiaitalos istálló mindig is élen állt. Bár Prodromou már 2013-ban leszerződött a McLarenhez, kontraktusa miatt csak tavaly szeptemberben csatlakozhatott. Az idei autó fejlesztésében viszont tevékenyen részt vett – a Honda-motornak tulajdonítható szenvedés miatt azonban munkája nem segített lendíteni a teljesítményen.



„A keze nyomát az autó kinézetén és a hasmagasságon is lehet látni” – beszélt az ESPN-nek Jenson Button a mérnök munkájáról „Prodromou egy nehéz időszakban érkezett, ha két évvel korábban jön, akkor a tavalyi szezon is sokkal jobban végződött volna. Most nagyon nehéz megmondani, mennyit fejlődtünk az autó egyensúlyával és sebességével, de az biztos, hogy van javulás.”

„Tetszenek az ötletei, az is, hogy a munkája során meghallgat minket, versenyzőket. Akarja tudni a részleteket, hogyan áramlik a levegő az első szárnynál, hátsó szárnynál, kocsi közepénél, ami érdekes” – beszélt elismerően a szakemberről Button.

„Jó érzés, ha hallgatnak a versenyzőre, mert mi ülünk az autóban, mi tudjuk, mi történik. Ő figyel és felhasználja az információt, amit jó látni. Jó munkát végez, de neki sem egyszerű jelen pillanatban. Sok évig egy nyertes csapat részese volt, itt viszont mi nem győzünk. Nehéz, de nem mehet mindig gördülékenyen az ember dolga.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: