DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Kvjat aggódik legkevésbé a saját jövője miatt

Mivel még mindig nem született döntés a Red Bull F1-es csapatainak 2016-os motorszállítójáról, továbbra is kérdéses négy autó, na meg négy versenyző jövő évi szereplése. Kvjat csak egyvalamiben biztos.

Belegondolni is rossz, hogy milyen sors várna jövőre a Red Bull Formula-1-ben versenyző jelenlegi négy tehetségére, ha csapataik nem tudnának motorpartnert találni a Renault-val való önkényes szakításuk után. Carlos Sainz nemrég beszélt erről, most pedig az anyacsapat pilótáját, a hazai futamára készülő Danyiil Kvjatot is megkérdezték.

„Én csak a dolgomat végzem. Mindig csak a jelenre gondolok, és a jelenben próbálom a legjobbamat nyújtani, hiszen az nem sokat segítene rajtam, ha a jövő miatt aggódnék” - nyilatkozta az orosz a crash.net által készített interjúban. „Ha minden versenyből a legtöbbet hozom ki, az sokkal többet használ, mint az aggodalmaskodás, ezért én erre is koncentrálok, miközben a csapatban megvannak a megfelelő emberek arra, hogy meghozzák a szükséges döntéseket. De mivel ez a dolog nem rajtam múlik, így nem is sokat tehetek az érdekében.”

Dppi_00115015_293



Amikor megkérdezték az oroszt, van-e tartalékterve arra az esetre, ha a csapat nem tudna rajthoz állni jövőre, illetve ha elveszítené ülését Carlos Sainzcal vagy Max Verstappennel szemben, így felelt:

„Ti határozottan jobban aggódtok emiatt, mint én magam!” - szúrt oda a sajtónak. „Én és a Red Bull már hosszú ideje együtt dolgozunk, és semmi bajom nincs azzal, ahogy a jövőm jelen állás szerint alakul. Az én jövőmet egyébként is csak a versenyhétvégék péntekjei, szombatjai és vasárnapjai jelentik, ezen túl pedig nem is érdekel, hogy mi történik.”

Abban persze Kvjat is egyetért, hogy a Red Bull csupán tíz év alatt nagy presztízsértékű istállóvá nőtte ki magát az F1-ben, így az egész sport számára fájó lenne az istálló elvesztése, neki pedig különösen azért, mert befejezetlen ügye van az energiaitalosokkal.

„A Red Bull még csak rövid ideje van az F1-ben, de máris komoly történelmemmel és nagy sikerekkel rendelkezik. A célom, hogy egy napon én is nyerjek a Red Bull-lal, így természetesen maradni akarok. A csapat harcosokból áll, és bármi is történjen, a végsőkig fogunk küzdeni. Szerintem a végén minden rendbe jön” - nyugtatta le a kedélyeket zárásként.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: